A mi Erzsébetvárosunk

112. Nyilvánosság I.

2014. március 27. - amier

01.jpgMiután tegnap délelőtt a Madách térről elkezdték elszállítani az autókat, majd délutánra már körbe is kerítették azt a lakók óriási felháborodására, ejtsünk pár szót más ügyekről is. Kezdjük talán azzal, hogy kerületünkben egyes önkormányzati cégek vezetői igencsak érdekesen értelmezik az információszabadság törvényét.

Ennek lényeges része, hogy a közérdekű adatok megadása kötelező, hogy a közpénz elköltésének nyilvánossága, átláthatósága biztosított legyen.

2013-ban kértük az Erzsébetvárosi Média Kft. vezetőjét az előző évi szerződések kiadására. Szerettünk volna megismerni, mire költik az Erzsébetváros újság és tévéműsor készítésére kapott tízmilliókat. Nagy nehezen sikerült a szerződések többségét megkapni, kivéve a tévéműsor előállításáról szólókat. Azt tudtuk, hogy kiszervezték az egészet, miután 2012 őszén kirúgták az addigi műsorkészítőket. Hivatkozott az ügyvezető mindenre, de nem adta. Kénytelenek voltunk bírósághoz fordulni.

vattamany_kerdez.jpg

A bírósági tárgyalásokon is ment a ködösítés, nagy nehezen annyi kiderült, hogy a Vavker Kft-vel két szerződés született. Végül a bíró is megunta a mellébeszélést és ítéletet hirdetett. Nekünk adott igazat, kötelezte a céget a két szerződés kiadására.

Az egyik szerződés tárgya az Önkormányzat 2012-es Örkény-kert programjának szervezése, sajtó ügyeinek intézése volt. Előzőleg az Önkormányzat szerződött a saját Média Kft-jével erre a programra 3.288.000 forintra. Mivel a Média Kft ezt nem tudta megcsinálni, megbízta a Vavkert 1.480.000 forintért, mindkét összegre még jön az áfa. Nagy kérdés, hogy mi lett a több mint másfél millió különbözettel? A másik szerződés a tévéműsor 2012 végéig való gyártásáról szólt.

Ezután kértük a 2013-as szerződéseket, közöttük külön a Vavker-szerződéseket is, hiszen a tévéműsor most is külsőgyártású. Elölről kezdődött a cirkusz a szerzői jogokra hivatkozással. Bírósághoz fordultunk, április 16-án kezdődik a bírósági tárgyalás.

Kérdések: vajon milyen titkokat rejt a szerződés, hogy az ügyvezető törvényszegés árán is titkolni akarja a tartalmát? Vajon akkor is így járna-e el, ha az elvesztett per 50 ezer forintos perköltségét nem a cég fizetné közpénzből, hanem a saját fizetéséből kellene kifizetni?

Gergely József – Kispál Tibor
önkormányzati képviselők

***

Megjelent az Erzsébetváros újság új száma. Van benne egy tájékoztató az április 6-i választásról. Korábbi választásokra külön szám is megjelent, benne a jelöltek, pártok bemutatkozásával, tudnivalókkal. Most ilyen nincs. Mint tudjuk az Erzsébetváros is közszolgálati lap (ne tessék röhögni), a fideszes jelöltről négy fotó és cikk is van. Ellenfelek? Ebben az újságban nincs. Vajon miért?

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr185881143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása