A mi Erzsébetvárosunk

477. Kommentelőnk írta 5.

2015. november 23. - amier

02.jpgAz egyik előző, Csakhogy örüljünk (3) című posztunkhoz a fészbukon érkezett egy hosszabb komment, most ezt osztanánk meg a Nagyérdeművel. A player.hu észrevételén kívül mi nem fűzünk hozzá semmit, azt tegye meg a Nyájas Olvasó, ha úgy gondolja. Nekünk az is elég, ha csak elgondolkodik egy-két pillanatra az itt leírtakon. Meg a jelenlegi állapotokon.

***

Na, akkor most kezdjük el kedvenc témámat a "bulinegyedről": 2010-ben kezdődött el ez az egész téboly, amikor fidesz vezette önkormányzatunk lett. Addig azért volt valamennyi beleszólásunk abban, hogy az alattunk lévő üzletekben, milyen tevékenységet folytathat- nak. No, ezt a jogot, aljas sunyi módon elvették tőlünk. Most már nincs jogunk semmihez sem. Az Önkormányzat dönt helyettünk mindenben. Szinte napról-napra nyílnak a kocs- mák és a vendéglátóhelyek. A kerületünk teljesen lezüllött, a kosz és a mocsok uralkodik benne. Aki tud, az elmenekül innen.

bulinegyed6.jpg

Már ott tartunk, hogy szerdán este elkezdődik a buli, és egészen vasárnapig tart. És addig mi is bulizunk, ha akarunk, ha nem. Többszöri panaszra sem reagálnak az Önkormányzat illetékesei. Hol vannak a képviselőink, a polgármesterünk, alpolgármestereink, rendőrség? Miért is van fizetésük, egyáltalán: kit, mit képviselnek?

Mert bennünket lakókat nem, az biztos! Elmondanám a legutolsó múlthetet, pénteket: Éjjel 1/2 2-kor arra ébredtünk a Kertész utcában, hogy iszonyú zaj, üvöltözés van az utcán. Ez tartott egészen fél ötig. Rendőr, közteres, akárki persze sehol. Reggel olyan kosz és mocsok, üvegtörmelék volt az utcán, hogy menni is alig lehetett. Na, aztán jött a szombat este, és kezdődött minden elölről.

Ez úgy tudom, hogy ez LAKÓÖVEZET! Tessék már végre csinálni valamit, mert ha mi is úgy fogunk dönteni, hogy leszarjuk a kerületünket, akkor már csak egy rothadó, mocskos, teljesen lezüllött, kurvanegyed leszünk!

(Teljes név, cím)

***

Bulinegyed, ha ott laksz - A romkocsma forradalom tök klassz, amikor csak inni mész be a kóser háromszögbe, de a lakosok életét kábé tönkretették. Nyaranta este már napköz- ben sem lehet kinyitni utcára néző ablakot, mert ami lent megy hajnal ötig, amellett egy idegbajos orángutánokkal teli állatkert is idegpihentető szanatórium, és amikor lehetne aludni pár órát, jönnek a kukásautók és a beindul a reggeli forgalom. Az elmúlt két év termése, hogy az utcában MINDENBŐL kocsma, bisztró, kávézó, étterem, diszkó, stb. lett, és mind szarnak a csendtilalomra. (via - player.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr828103034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása