663. Csendrendelet…

2017. május 27. - amier

… vagy amit akartok. Elvileg nem kerületi hír, de aztán mégis. A VIII. és a IX. kerület önkormányzata is olyan szabályokon dolgozik, amelyek az eddigieknél szigorúbban korlátoznák a szórakozóhelyek nyitvatartását – írta még csütörtökön a Magyar Nemzet. Eszerint a vendéglátóhelyek vasárnaptól…

Tovább

641. Jártamban, keltemben (1)

Hogy ne csak mindig panaszkodjunk. Bár bőven lenne rá okunk.  Új sorozatot indítunk, mert levelet kaptunk megint. Korábban is volt már ilyen, és valószínűleg/remélhetőleg lesz is még. A lentebb látható képeket egy kerületben lakó és dolgozó fiatal anyuka készítette és küldte el nekünk pár sor…

Tovább

640. Valóság nagybátyánk

Elutazott tőlünk családunk egyik tagja, akit oly hőn szerettünkEgy Valóság nevű nagybátyámSajnos már nincsen velünkLevelet ír csak nekünkSajnos már nincsen velünkLevelet ír csak nekünk(Cseh Tamás: Valóság nagybátyám) Csak nem tudok túllendülni Veres képviselő úr által vázolt szépülő (lehet, hogy…

Tovább

638. Szépülő valóság

Olvasgatom az önkormányzat lapjának március 2-án megjelent, februári Képviselői híradóját*. A melléklet egyik cikke, illetve képe keltette fel a figyelmemet. Ebben a 3. sz. választókerület képviselője, Veres Zoltán (Fidesz) diadalmasan számol be szépülő, fejlődő kerületi közterületekről. Ilyenek…

Tovább

627. Hirtelen felbuzdulva (2)

Csak nem hagyott nyugton az előző poszt utolsó pár sora: „…most valamiért ugyan 5 vendéglátó helységet (ideiglenesen) bezárnak, de mennyi marad még ezen a csöppnyi területen: kettőszáz, háromszáz? Vagy még több?...” Így aztán hirtelen én is felbuzdulva előkerestem azt a 444.hu-s cikket, amelyből a…

Tovább

626. Hirtelen felbuzdulva (1)

„A lakók nem sírnak a bezárás miatt, de csak törvényes eljárás megengedett.”  Első blikkre úgy tűnhet, hogy az önkormányzat most hirtelen meghallotta és komolyan vette Belső-Erzsébetvárosban (a bulinegyedben, ha úgy tetszik) a lakók évek óta hangoztatott panaszát és lépett egyet szórakozóhely…

Tovább

616. Útikalauz marslakóknak

"Ezek a házak nem egy film díszletei, hanem nyugalomra vágyó háztartások, otthonok.Innen kora reggel az emberek munkába indulnak.”  Újév első hete, mi mással folytathatnánk az évet és a blogot, mint a „bulinegyeddel”. A Matador.com (Matador Network) oldalon találta az ittlakunk.hu azt az írást,…

Tovább

588. Kosz és mocsok (2)

Hát hogymint vagytok otthon, Pistikám?Gondoltok-e ugy néha-néha rám? (Petőfi: István öcsémhez)  Eredetileg ugyan nem terveztem, hogy sorozat lesz ebből ilyen címen, de aztán az lett. Még szeptember legvégén készítette egy anyuka a lejjebb látható képeket. Nem, nem a „buli- negyedben”, hanem a…

Tovább

587. Kosz és mocsok (1)

És akkor most az érvénytelen kamu-népszavazás meg a Népszabi megszüntetése után térjünk vissza egy röpke pillanatra a kerülethez, pontosabban a Klauzál utcához. Majd’ három hete íródott meg egy poszt az utcában tett hangulatos, reggeli sétáról, és illusztrációként több kép is felkerült a fészbukra.…

Tovább

580. Klauzál utcai reggel

A múlt hét közepén egyik reggel a Kéthly Anna téren volt dolgom, így aztán olyan 9 óra tájékán végigbattyogtunk a Klauzál utca Dohány és Wesselényi közti szakaszán. Nos, nem volt egy szívderítő séta. Az utcának ez a rövid, elvileg nyugisabb szakasza végig tele volt szeméttel, ilyen-olyan foltokkal,…

Tovább