A mi Erzsébetvárosunk

393. Múltidéző - Vigyázó ház

2015. április 24. - amier

02.jpgÉs akkor most megint egy kis múltidézés, ha már a jelen olyan, amilyen (a képeket persze megint csak az ilyenisvoltbudapest.hu-n találtam). Mára ugyan megszokott látvány a Károly körút és a Rákóczi út sarkán (Károly körút 1. - Rákóczi út 2.) álló hengeres sarokpavilonnal álló, ötemeletes modern bérház, amely 1939-ben Hültl Dezső tervei alapján épült fel.

De egykoron itt, a Kerepesi (ma Rákóczi) út és az Országút (ma Károly körút) sarkán több, mint száz éven át Vigyázó Antal klasszicista stílusú, méretes háza állott, melyet 1837-ben Kasselik Ferenccel építtetett fel. Ez az egyemeletes épület a Vigyázó-féle végrendelet szerint a Magyar Tudományos Akadémia tulajdona lett 1928-ban, amely tíz év múlva, 1938-ban lebontatta a sarokházat.

vigyazo_haz1.jpg

vigyazo_haz2.jpg

Ekkor a háttérben már ott áll a Georgia-ház az órával a tetején, az MTA-ház pedig a bontás után alig egy évvel épült fel annak "tükrözése" gyanánt.

Vigyázó Ferenc (1874-1928) régi nemesi család utolsó sarja volt, aki végrendeletében egész vagyonát, beleértve értékes könyv-, kódex- és képgyűjteményét is, az akkor anyagi gondokkal küzdő Magyar Tudományos Akadémiának adományozta.

***

Aki ma a Károly körúton végigsétál, aligha gondol arra, hogy ez az út valaha a középkori városfalon kívül, azzal párhuzamosan vezetett, a régi Pest határát is jelezve. Neve Land Strasse, vagyis Országút volt. 1875-ben az Országutat szakaszolták, egyik részét a Nemzeti Múzeum épületéről Múzeum körútnak nevezték el, a másik részét pedig a Károly kaszár- nyáról (mely jelenleg a Főpolgármesteri Hivatal) Károly körútnak hívták. A Károly körút neve 1916-ban IV. Károly király útra változott, abból az alkalomból, hogy az utolsó Habsburg királyt, IV. Károlyt megkoronázták. Nem sokáig maradt ez a név, mivel IV. Károly királysága csak két évig tartott. A Tanácsköztársaság idején, 1919-ben Népkörút lett, ezt követően visszakapta a Károly körút nevet, ami 1926-ig maradt. Ezután Károly király út lett 1945-ig. Ekkor Somogyi Béla (1868-1920) szociáldemokrata újságíró lett az út névadója. 1953-tól egészen 1991-ig Tanács körút, majd megint visszakapta régi nevét.

BBP

392. Kellenek tanult emberek?

Újra a közép és felső iskolákról szólnak a hírek. Az elmúlt 3-4 nap terméséből:

  • A Raoul Wallenberg egészségügyi középiskola igazgatójával közölte a KLIK, hogy megszüntetik az iskolát, tanulóit, tanárait szétszórják hat másik – részben más szakmát tanító – középiskolába. Véleményezzék ezt a „még nem döntést”;
  • A Pécsi Tudományegyetemmel közölték, hogy a miniszter megszünteti a gyakorlóiskolájukat (itt történik a pedagógushallgatók gyakorlati képzése), átadják a klikknek;
  • A Nyugat-magyarországi Egyetem győri gyakorlóiskoláját hasonló módon át akarják adni a klikknek;
  • Az egyetemeken néhány fontos szakot meg akarnak szüntetni, továbbá a rektorok mellé egy vétójoggal rendelkező új tanácsadó testületet akarnak telepíteni konzisztórium néven.

Az érintett intézményekben a tanulók, tanárok, hallgatók, oktatók egyaránt tiltakoznak. A kormány tett néhány látszat meghátrálást, de a lényeg maradna.

diak_emmi3.jpg

Miről szól az oktatás átalakításáról öt éve kezdődött folyamat? A közoktatásból és felsőoktatásból százmilliárdokat vontak ki, sok pénz kell a stadionokra. A közoktatást centralizálták, a KLIK az ország legnagyobb – és működésképtelen – munkaadója. A pedagógusoktól a néhány évre elnyújtott béremelésért cserébe megvonták az önálló- ságukat, megkapták a központi tantervet, a központi egyen tankönyveket, az emelt munkaidőt és a Nemzeti Pedagóguskamara nevű fegyelmező szervezetet.

A felsőoktatásnál a létrehozott Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek nevezett janicsár- képzőbe úgy terelik a hallgatókat, hogy megszüntetik az egyéb lehetőségeket. Fizetőssé tettek teljes egyetemi karokat (jogász, közgazdász, stb.), szakokat.

diak_emmi2.jpg

Még hosszan lehetne sorolni a történteket, de mi a célja mindennek? A pénzkivonás mellett az látszik, hogy a fid eszes kormány nem viseli el a képzett, gondolkodó, vállalkozó embereket. A már dolgozók százezreit külföldre üldözik, de ők véletlenül sem keletre vették az irányt. A most tanulók életét megnehezítik, a tanítás-tanulás 40-50 éve elavult irányát, módszereit élesztik újjá. Akik meg ezután tanulnának középfokon, felsőfokon, erősen korlátozzák a lehetőségeiket. A tanulni vágyók közül nagyon sokan külföldre mennek, kérdés, hogy visszajönnek-e.

Ez az egész gyalázat rólunk és gyerekeink életéről szól. Néhány Orbán körüli „tanácsadó” ázsiai bér és munkakörülményeket szeretne Magyarországon, miközben a fejlett országok- ban a tanulással értek el eredményeket.

UPDATE: 2015.04.23. 08:32:44
Fejlemény: nem csak a fent említett két gyakorlóiskola szűnne meg, hanem kilenc. (Minden pedagógusképző intézménynek van és szükséges az általános és gimnáziumi gyakorlóiskola.)

Gergely József

***

* Harcolnak, hogy tanulhassanak (Népszabadság) - Többezres tüntetésre készülnek a hallgatók a felsőoktatási szakok megszüntetésére és az egyetemi autonómia csorbítására tett újabb kormányzati kísérletek miatt meghirdetett tüntetésen. Az eltés tiltakozókat nem hatotta meg a felsőoktatási államtitkár műkapitulációja, ezért most az EMMI-nél próbál- nak érvényt szerezni követeléseiknek. Folyamatosan frissített tudósítás.

391. Jééé, Dob utca!

07.jpgÍgy az önkormányzati választás után fél évvel a választókerület újonnan megválasztott képviselője is rácsodálkozott a Dob utcai vándorkövekre, aszfaltfoltokra, romokra, és azonmód meg is írta levelét ezügyben a polginak. Választ is kapott rá a Városgazdálkodási Irodától, ezt – és saját levelét is – megosztotta a Klauzália fb-oldalán Ujvári-Kövér Mónika.

Érdemes mindkettőt elolvasni, én most ezekhez kivételesen semmit sem fűznék hozzá, bőven elég az alábbi pár komment a levélhez és a válaszhoz is, ugyanonnan.

dob20140627-1.jpg

  • kommentelő 1: Nekem ebből inkább az jön le, hogy nagyon rosszul mérték fel a várható terhelést, ne csináljanak úgy, mintha a Dob utca eddig nem is létezett volna, így nem is tudhattak a várható igénybe vételről semmit. Mindig nagy volt rajta a forgalom, nem csak most, azt is tudhatták, hogy milyen egyéb építkezések vannak a környéken, ami kicsit növelheti a Dob terhelését. Viszont ha az egészet újra kell gondolni, vizsgálgatni, tervezni és építeni, akkor azt amúgy sem garanciális javításon belül fogják csinálni. Újra lehet jó pénzért tanulmányokat készítgetni, tervekért fizetni, majd szintén jó pénzért újra csináltatni mindent, lehet költeni a közpénzt nyakló nélkül.
  • kommentelő 2: Ha nem növekedett volna a forgalom, akkor nem kéthetente menne tönkre a burkolat, hanem havonta.
  • kommentelő 3: Ez a térkő mánia, amikor még aszfaltozni sem tudunk normálisan. Dohány utcát, annak idején többszöri felszedés után fejezték végre be, jó hepe-hupásan, megtartva a ie. időkből megmaradt járdaszegéllyel. Kazinczy utca: a "dühöngő"-ben díszburkolat, de a Dohány utca Rákóczi út közötti szakaszon nincs tenyérnyi sík felület, lejt, hepehupás. De az úgy jó, ahogy van. És még valami: ha megnövekedett (?) is a forgalom, azt nem páncélos hadosztályok áthaladása okozza.
  • kommentelő 2: A Király utcában mitől ment tönkre a járda? A turistaforgalom miatt?
  • kommentelő 4: A keleti pályaudvar építése miatti forgalom növekedés? Aki ezt mondta az a környékén sem járt a Dob utcának. A keletkezett úthibák a kerületben történő építkezések során keletkeztek a nyakig megrakott építőanyag és sittszállító teherautók miatt.
  • kommentelő 5: Mindenki, aki józan ésszel gondolkodik, tudja, hogy úttestet nem burkolunk díszburkolattal – pláne nem úgy, hogy egyszerűen csak homokágyazatba fektetjük! A díszburkolat csak járófelületnek célszerű alkalmazni. Sajnos azonban az Orbán kőbányáknak is "kell" megrendelést adni...
  • kommentelő 4: A napi egy Orbánozás most sem maradhat el, de a félreértések elkerülése végett – bár inkább magyar kövekről lenne szó – ezek általában távol keleti kövek, és abból is a gyatrább minőségűek. Ápropó... A kerületi kocsmák akkor tuti Orbán borvidékeinek borából rendelnek?
  • kommentelő 6: a felmérésekért, a tervezésért biztos nem fizetett az önkormányzat senkinek, ugye? Mert ha igen, akkor azért abban illik arra is gondolni, ha egy utat az autók használnak...
  • kommentelő 1: Tanulságos lenne tudni, a tervezők, tanulmányírogatók, hatásfelmérők (ha voltak), kivitelezők milyen esetleges rokoni, baráti szálakkal kötődnek valakikhez a polgármesteri hivatalban, esetleg a hivatal alkalmazottainak van-e bármilyen üzleti érdekeltségük, akár áttételesen is, bármelyik ilyen cégben. Mert ez esetleg megmagyarázná azt, hogy a szar munka tervezőjét, kivitelezőjét, engedélyezőjét miért nem húzták eddig karóba a hivatal előtt, de legalább miért nem fizettették ki vele a trehány munka által az adófizetőknek okozott kárt (további adóforintok lehúzása) és rúgták ki már régen.

Hát kérem tisztelettel, van itt azért 1-2 jó kérdés meg észrevétel, amiket a fentiek alapján a közeljövőben majd még feltehet a polgármester úrnak a képviselő asszony. Vagy nem?

Payns

390. Szolgálati izéke 3.

08.jpgMár megint. Még március vége felé írtuk eddigi utolsó szolgálati izékénket, ahol szóba hoztuk a legújabb ötletünket, azaz, hogy ide a blogra felvisszük a kerület összes utcáját, házát, terét. Merthogy az olyan jó ötletnek tűnt. Hát, tényleg az, csak éppen rengeteg munka (és idő) feltenni a majd’ 3000 tételt a blogra fotóstól, szövegestől. Mindenesetre nem csak elkezdtük, hanem csináljuk, haladunk is – szépen, lassacskán.

Mostanra már elkészült a teljes Akácfa utca, Almássy tér és Almássy utca, az Alpár utca, az Alsóerdősor utca és az Asbóth utca. Készen van már az összes B-betűs utca is, plusz a Csányi utca a Károly körúttal együtt. Elszórtan már más utcákból is felkerült jópár ház, akit érdekel, az már most is bőven szemelgethet közöttük.

karoly_krt.jpg

És hogy felkerüljön valami érdemleges is: itt olvasható a Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottság 2015. április 8-ai ülésének jegyzőkönyve, itt meg a Városüzemeltetési Bizottság 2015. április 13-ai rendkívüli üléséről készült jegyzőkönyv. Hátha valakit érdekel...

***

Legfelül, jobb oldalra a blogleírás alá beillesztettük az Utcák, házak, terek szövegű linket, erre kattintva már lehet nézegetni azokat a házakat, utcákat, amelyekkel eddig elkészültünk. Most már ugyan kezd alakulni, de még nem túl sok, de isten bizony igyekszünk, folyamatosan bővítjük a listát, és egyszer tán’ még a végére is érünk.

a Szerk.

389. Tapolca után

01.jpgAz előző posztban már említésre került Hont András írása, mely szerint: Nincs mit szépíteni, egy nyíltan rasszista, sovén alakulat nyert a tapolcai körzetben. Amennyiben kétségeink volnának ezzel kapcsolatban, esetleg bárkit megzavarna Vona Gáborék imázsépítése, vagy az az igyekezet, amellyel a pártelnök zabolázni próbálja őszintébb párthíveit, elég elmé- lyedni a most megválasztott Rig képviselő úr posztolási szokásaiban.

Ugyanezen a napon Vona Gábor a Jobbik elnöke győzelmi mámorában azt találta mondani, hogy a Jobbikban nincs helye olyan politikusnak, aki faji vagy vallási alapon tesz különbséget ember és ember között.

vona2.jpg

(kép: deadheadingcrew)

Így aztán én csak halkan megkérdezném: akkor most Vona elnök úr azonnal kirúgja a párt szóvivőjét, parlamenti alelnökét meg az új képviselőjét? Vagy egyszerűen csak hazudott? (Bővebben erről itt, ezen a linken).

***

A tapolcai időközi országgyűlési választás élénk visszhangot váltott ki a nemzetközi sajtóban. A német Frankfurter Allgemeine Zeitungban Stephan Löwenstein a Menteni, ami menthető című írásában kiemelte, hogy "a Fidesz belekeveredett egy sor botrányba, ami a szélsőjobboldali Jobbikot erősíti”. (168 óra)

Devosa Gábor

388. Ideje már gondolkodni!

"A Fidesz és a KDNP a garancia arra, hogy Magyarországon se jobbról, se balról a szélsőségek ne juthassanak meghatározó szerephez a közéletben.” (Orbán Viktor 2014. április 7.)

Vasárnap este 9 óra. A tapolcai választás majdnem végeredménye a következő: a részvétel kereken 42 %. Ebből

  • a Jobbik nyert – 10.264 szavazat 35 %
  • a Fidesz-KDNP – 9933 szavazat 34 %
  • az MSZP-DK – 7676 szavazat 26 %
  • az LMP – 590 szavazat 2 %

A többi indulót nem sorolom. A rengeteg igazi vagy kamu függetlent meg ismeretlen pártokat, akik összesen nem kaptak annyi szavazatot, mint amennyi ajánlás egyenként kellett az indulásukhoz.

valaszt1_1.jpg

De ideje lenne mindenkinek gondolkodni: hogyan tovább. Az MSZP és a DK nem tudott érdemben változtatni az elmúlt hónapok közvélemény kutatási eredményeihez képest. A harmadik helyre futotta az érdemi versenyzők között. Látni kell, hogy a közvélemény kutatás nem tévedett annyira, mint szeretnénk gondolni.

Igazából a LMP-vel nem érdemes foglalkozni. Vezetője nem látja – már évek óta nem látja – hogy az emberek nem vevők a „mindenkitől egyenlő távolságtartásra”. Szeretnének változást látni, de ez nem az LMP.

A civileknek is érdemes gondolkodni, az „utáljuk a pártokat” meg „minden rossz, ami az elmúlt 25 évben történt” állásponton. Ebből nekik semmi pozitív eredmény nem látszik. A „mit nem akarunk” és az „Orbán takarodj” szívből jön, de nincs eredménye, nem vonzott a demokratikus ellenzék jelöltje új szavazókat.

Az MSZP az eddigi időközi választásokon jó eredményt ért el saját vagy támogatott jelöltekkel, de több szavazó csak akkor várható, ha lesznek olyan ügyeink, amikre a nagyon sok bizonytalan felfigyel és támogatónk lesz. Ha nem gondolkodunk, akkor a tapolcai eredmény egy nagyon rossz – mindenkinek nagyon rossz – példa lesz.

Gergely József

***

Hont András a mai HVG-benA Fidesz addig uralta a pillanatot, míg a nyakunkra hozta a szélsőjobboldalt. A tény: 2015 verőfényes áprilisi vasárnapján a Jobbik Magyarországért Mozgalom megszerezte első egyéni országgyűlési képviselői helyét. Az a párt, amellyel az Európai Parlament megannyi extrém, szélsőséges, kirekesztő szervezete sem volt hajlandó közös frakciót létrehozni. Nincs mit szépíteni, egy nyíltan rasszista, sovén alakulat nyert tegnap a tapolcai körzetben. Amennyiben kétségeink volnának ezzel kapcsolatban, esetleg bárkit megzavarna Vona Gáborék imázsépítése, vagy az az igyekezet, amellyel a pártelnök zabolázni próbálja őszintébb párthíveit, elég elmélyedni a most megválasztott Rig képviselő úr posztolási szokásaiban.

387. Távolmaradási logika


Tegnap jelent meg egy elemzés a Népszavában "Keserű ízű lett a demokraták kenyere” címmel, Friss Róberttől. Ebből itt most egy rövid részlet: „Egyetlen demokratikus pártnak sem tett jót, hogy parlamenti képviselőik letették az esküt az Alaptörvényre. Az inkább csak az értelmiség egy részét foglalkoztató vitát, bojkottálni vagy sem a NER-t, a maguk részéről eldöntötték: a rendszer kulisszáinak részei lettek, s egyben elvesztették természetes harci közegüket, az utcát, amelyet átvettek a civil szervezetek.” Az egy éve megválasztott országgyűlés 199 tagú. Ebben van 133 Fidesz-KDNP-s, 23 Jobbikos, 5 LMP-s és az előbb említett 38 demokratikus ellenzéki. Azóta történt változás az demokratikus ellenzék javára, de az újságcikk is az akkori helyzetből indul.

ellenzek2014.jpg

Fotó: Vajda József/Népszava

Azt tudjuk, hogy egy országgyűlési képviselő az eskü letételétől gyakorolhatja képviselői jogait. Az országgyűlés akkor is működőképes lett volna, ha 161 taggal ül össze. A Jobbikot nem lehet ellenzékinek nevezni, mert minden tekintetben együttműködik a kormánnyal. Az LMP helyzete vitatható az egyenlő távolságtartás politikájával, de vegyük ellenzékinek. Akkor jobb, hatékonyabb országgyűlés lenne 156:5 arányban? Még kazah viccnek is rossz.

A választók – sajnos nem elég nagy arányban – azért szavaztak a demokratikus ellenzékre, hogy tegyenek meg mindent a parlamentben. Ha kimaradtak volna, még annyira sem képviselné őket senki, mint most. Az a szavazással eldőlt, hogy ekkora az ellenzék, ekkora a parlamenti hatása. A másik oldalon több mint kétharmad ül és szavaz. Az ellenzékieknek a jog sok lehetőséget ad a kormány ellenőrzésére, ezt az ellenőrzést a Fidesz-KDNP minden módon gátolja. Az utcáról ezek a lehetőségek nincsenek.

Azon joggal vitatkozhatunk, hogy az ellenzék kihasznál-e minden lehetőséget, hogy miért nem erősebb az utcán. Már csak azért is elemezni kell, mert ha 2018-ban nem ezt – és nem újnáci kormányt akarunk, akkor rengeteg munka vár ránk.

És még egy. A távolmaradási logikából következik., hogy az önkormányzati képviselők sem tehettek volna esküt – ugyanarról a NER-ről van szó –, akkor mi lenne helyben? Egy helyi példát hozva: Erzsébetvárosban a 17 tagú képviselő-testületben 8 Fidesz-KDNP tag van, 1 jobbikos, 1 LMP-s és 7 demokratikus ellenzéki. Az eddigi gyakorlat szerint az ellenzék sok olyan kérdésben tudta választói álláspontját képviselni, amiért megválasztották őket. Itt is feltehető az a kérdés, hogy mindent elkövettek-e az önkormányzatban és azon kívül. Itt is le kell vonni a tanulságokat, mert legközelebb – ha lesz még önkormányzat – nem fideszes vezetést akarunk.

A parlamenten kívüli eszközök nagyon kellenek, de nem pótolják a képviselői lehetőségeket. Ebben van feladatuk a demokratikus ellenzéki pártoknak és van feladatuk a civileknek, akár szervezetten, akár csak egyénenként teszik. És lehetőleg mindannyian a közös fő cél érdekében.

Gergely József

386. Budapest100 - program

03.jpgMár korábban is írtuk, de úgy gondoljuk, nem lehet elégszer felhívni a figyelmet erre a programra. Tehát akkor még egyszer: jövő hét végén, április 18-án és 19-én (szombaton és vasárnap) kerül megrendezésre az idei Budapest100, a százéves fővárosi házak ünnepe. A résztvevő házakban különféle programokkal várják a látogatókat. Érdemes szétnézni az események között, mert van, amire előre kell jelentkezni.

Idén a 2015-ben 100 éves házak mellett ismét csatlakozhattak azok is, amelyek 2011-2014 között már részt vettek a Budapest100 programjában, mivel az I. világháború miatt sokkal kevesebb ház épülhetett Budapesten, így idén, az ötödik Budapest100 keretén belül a rendezők kiegészítették a résztvevők listáját a korábbiakkal is.

rakoczi74-1.jpg

Erzsébetvárosban a következő házak vesznek részt az idei Budapest100 rendezvényein: 

A programok közt lakáskiállítás, a házat bemutató séta, előadás, és kiállítás is szerepel, a részletes programokért az esemény oldalát itt érdemes megnézni.

BBP

385. Sétafika 6.

02.jpgMegint csak röviden: még a választási kampány hajrájában, tavaly október- ben a Dohány utcában átadták a gettó-emlékfalat. Sok-sok „nagyember” jelenlétében. Félig készen, majd az avatóbeszédek után azonnal vissza- takarták. Karácsonyra azonban csoda történt, az emlékművet befejezték – efeletti örömömnek itt a blogon hangot is adtam, bár kissé furcsállottam, hogy az emlékfal elhúzható kocsibejáróként (is) funkcionál.

Ami azért lássuk be, eléggé szokatlan dolog egy emlékfaltól. Azt viszont kimondottan nehezményeztem, hogy az emlékfal előtt megszűnt az aszfalt-járda, és helyette fehér murvával szórták fel a területet. Nos, ez utóbbit nem kellet volna.

dohany20150401-1.jpg

dohany20150401-2.jpg

Pár napja, most húsvét előtt ismét arra jártam. A murva eltűnt, és mostanra helyette valami puha, homok-cement keverék valamivel van „burkolva” a járdaszakasz. Rajta kerék- és ilyen-olyan nyomok, a járdaszegélynél meg deszka az autók behajtásához. Biztos, hogy így kell ezt? Vagy mi csak így szoktunk emlékezni?

dohany20150401-3.jpg

dohany20150401-5.jpg

A murva legalább fehér volt…

Fedrid Gábor

***

Húsvét vasárnapján festékszóróval rongálták meg a Madách téri holokausztkiállítást. A 25 fotó holokauszttúlélőket, illetve unokáikat és dédunokáikat mutatta be. Tizennégy képet fújt le valaki.

384. A károsultak napja

05.jpgMegvan a Quaestor károsultak kárpótlása!?
Az illetékes ügyész a napokban roppant büszkén nyilatkozta, hogy két hét alatt 160 milliárd forint értékű vagyont foglaltak le, miközben a feljelentés 150 milliárdról szól. Csakhogy ebben a nyilatkozatban két probléma van szerintem. Az egyik a „két hét” alatti végrehajtás.

Ebből látszik, hogy Rogán hazudott, hogy a sürgősséggel bevitt törvény-tervezetének soron kívüli elfogadása a zár alá vétel érdekében kell. Rajta kívül mindenki tudta, hogy az éppen érvényes jogszabályi keretben is lehetséges az intézkedés. Az ügyészség is így járt el.

A másik a 160 milliárdos érték. Azt nem tudni, hogy ennek mekkora része az eltűnt 150 milliárd készpénz. tehát a többi értékpapír, ingatlan, autó. Az értékpapíroknál nem a ráírt szám a mértékadó, hanem a piacképessége. Ingatlanoknál, autóknál is előbb el kell adni, azután lesz pénz. Kérdés, hogy például a Győri ETO stadion eladásánál mekkora verseny lesz? Nem akarok régi ügyeket idekeverni, de az ügyészségi ingatlanérték becslést azért az élet – meg a bíróság – többször felülírta.

qaestorban.jpg

Szóval nem lehetnek nyugodtak a Quaestor-károsultak, mert nem tudni mekkora a zár alá vett vagyon tényleges értéke, mikor lesz értékesíthető, és ebből mindenkinek jut-e a kárának megfelelő összeg. És nem lehetünk nyugodtak, mi összes többi ember sem, mert nagy maszatolás zajlik az orrunk előtt. Meddig?

"Április 11-én, szombaton délután öt órára a Batthyány-örökmécseshez hívunk mindenkit, hogy együtt fejezzük ki szolidaritásunkat a károsultakért!”

Gergely József

süti beállítások módosítása