Aki ma a Károly körúton végigsétál, aligha gondol arra, hogy ez az út valaha a középkori városfalon kívül, azzal párhuzamosan vezetett, a régi Pest határát is jelezve. Neve Landstrasse, vagyis Országút volt. 1875-ben az Országutat szakaszolták, egyik részét a Nemzeti Múzeum épületéről Múzeum körútnak nevezték el, a másik részét pedig a Károly kaszárnyáról (mely jelenleg a Főpolgármesteri Hivatal) Károly körútnak hívták.
A Károly körút neve 1916-ban IV. Károly király útra változott, abból az alkalomból, hogy az utolsó Habsburg királyt, IV. Károlyt megkoronázták. Nem sokáig maradt ez a név, mivel IV. Károly királysága csak két évig tartott. A Tanácsköztársaság idején, 1919-ben Népkörút lett, ezt követően visszakapta a Károly körút nevet, ami 1926-ig maradt. Ezután Károly király út lett 1945-ig. Ekkor Somogyi Béla (1868-1920) szociáldemokrata újságíró lett az út névadója. 1953-tól egészen 1991-ig Tanács körút, ekkor megint visszakapta régi nevét.