Önmagának írhatott ki közbeszerzéseket
a Balog Zoltán nevével fémjelzett alapítvány. (mfor.hu)
Igen, ez ugyanaz a Balog Zoltán, aki szerint a diákjait hamis tanúvallomásra kényszeríteni próbáló pedofilsimogató „nem bűnös”, és ezért kegyelmet kell neki adni. Az a Balog, aki máig a református egyház püspöke, és az őt bírálni merészelőket ezzel a tisztségével is visszaélve minden teketória nélkül kirúg(at)ta állásaikból.
Az a Balog, akinek két táboros pályázatot is sikerült kiírnia úgy, hogy azokra saját magán kívül senki ne jelentkezzen. Nekem, aki bő évtizedig táboroztattam gyerekeket, elhiheti- tek, nem kis bravúr ez!
Plusz még:
- 2023-ban 11,5 milliárd forintot kaptak a központi költségvetésből, 2022-ben 9,4 milliárdot.
- Az EU Kohéziós Alapjából 2023-ban 1,4 milliárdot, 2022-ben 945 milliót.
- A Kisfaludy 2030 Turisztikai Zrt. tök ingyen átadta nekik a zalaszabari táborhelyet — és senki nem jelentette föl vezetőit hűtlen kezelésért.
Az ukrán gyerekek táboroztatására kaptak
- a Miniszterelnökségtől összesen 10,4 milliárdot,
- a Kulturális és Innovációs Minisztériumtól 1,5 milliárdot,
- a Bethlen Gábor Alapítványtól "némi hozzájárulást"
Torta, sok habbal.
Fügedi Ubul