Annyira kell a kormánynak a tűzifa, hogy a védett természeti területeken is pusztíthatók az erdők. A frissen megjelent, a szomszédban zajló háborúra hivatkozó kormányrendelet még a növények pótlását sem írja elő, azt a természetre bízzák. (Népszava) 

Sosem hittem volna, hogy valaha ilyen patetikus mondatot leírok, de egyszerűen kétségbe vagyok esve, és úgy látszik, az ezt hozza ki belőlem. Szóval magyar az, akinek fáj ez itt.

Az országot lerabolják, az erdeit eltüzelik (aztán vagy megújulnak, vagy nem, de nagyrészt inkább nem, mivel a klíma épp változik, és az erdőirtás pont a sivatagosodás irányába hat – de legjobb esetben is több évtized, mire legalább a mostani állapot visszaáll), a hasznot bezsebelik.

A kár helyrehozhatatlan, a következmények beláthatatlanok, és mindez nyilvánvalóan csak a pillanatnyi helyzetre lehet valamennyire megoldás, mert jövőre már nem vág- hatják ki azt, amit idén elpusztítottak. A totális lelkiismeretlenség maga: kit érdekel, mi lesz holnap, MOST harácsoljunk össze mindent, akármilyen áron.

Agyrém.

Borsi Vera

*

Az erdő hosszútávú beruházás. Ha az elődeid által 80 év vágásfordulóra, bútorfának nevelt erdőt 40 év után kivágod és elkótyavetyéled tűzifának, 40 év munkáját tetted tönkre, 40 év beruházásából lesz egy fitying megtérülés nélkül elsüllyedt költség. Aztán ha egyszer normális utódaid jönnek és ismét gazdálkodni kezdenek, negyven évig tolják bele a munkát és az anyagot pusztán azért, hogy helyreállítsák az általad tönkretett állapotot. Aztán újabb negyven év, mire az a bútorfa szépen felnő, és a beruházás megtérülhet. Hacsak addig nem jön egy újabb őrült, aki kivágja félidőben. Ezt hívják rablógazdálkodásnak, és aki így csinál, az a rabló.