A mi Erzsébetvárosunk

Korszakok [76.]

2020. december 17. - amier

Így karácsony előtt szintet lépett a Király utca 23-29. szám alatti ingatlanok értékesítése körüli ügy; már nem csak feljelentgetik egymást az előző és a mostani vezetés fő jelesei, hanem nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást is indított a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – egyelőre ismeretlen tettes ellen.

vattamany2019.jpg

Pedig az alakuló ülés után még nagy volt az öröm, amikor is a végkielégítésén túl pluszba háromhavi illetményt is megszavaztak a képviselők a leváltott polgármesternek…

Minderről keddi közleményében ezt írta a polgármesteri hivatal:

A rendelkezésekre álló dokumentumokból kiderül, hogy az önkormányzat előző vezetése úgy vállalt többmilliárdos fizetési kötelezettséget, hogy ennek nem volt meg a pénzügyi fedezete, ezt a költségvetésében nem tüntette fel.

A tavaly októberi önkormányzati választások után a fideszes kerületvezetésnek kötelessége volt tájékoztatni az új vezetést az érvényes szerződésekről, kötelezettségekről, vállalásokról. A Vattamány Zsolt (Fidesz-KDNP) vezette testület annak ellenére nem informálta arról az ügyről az új vezetést, hogy addigra már több mint 2 milliárd forint kötbért kellett volna kifizetni (…) A visszaélés következtében havonta 800 millió forint kötbérfizetési kötelezettsége keletkezik az önkormányzatnak.

A hivatal szerint az összes dokumentumot átvizsgálva az is kiderült, hogy „nincs egyetlen olyan jogszabály sem, amelyet a fideszes kerületvezetés betartott volna”. A jelenlegi vezetés ezért minden lehetséges fórumon megtámadta „a törvénytelen és a kerület gazdálkodását ellehetetlenítő szerződést”, valamint a végrehajtó eljárását.

Az egész történet egy korábbi posztunkban ITT olvasható, szépen pontokba szedve, hogy mi történt, és hogyan történt a különböző „korszakok” idején.

Mivel feltételezem, hogy egy ilyen bonyolultnak tűnő szerződés nem csak úgy jött, hogy Vattamány Zsolt a homlokára csapott, és hirtelen megvilágosodva ingatlanszakértővé vált, hanem kellett hozzá valaki, aki ért az ilyen jogi csűrcsavaros kavaráshoz.

Bajkai ex-alpolgármester úr mindenesetre az ügy kipattanása óta azzal haknizik. hogy ők csak a „Hunvald-korszak” szerződését próbálták meg rendbetenni, így azt a kerület érde- keinek megfelelően módosította 2019 májusában a fideszes vezetés. Amelynek 2018-ig tevékeny tagja volt Bajkai úr is – kinek javaslatára egy felbontott, érvénytelen szerződést módosított az akkori önkormányzat, még 2017-ben.

A „Bajkai-korszak” idején.

***

A VII. kerületi polgármesteri hivatal november 5-én közölte, hogy a bíróság előtt támadja meg a szerződést, amelyet a kerület előző vezetése kötött, miután néhány napja vették észre, hogy annak alapján az önkormányzat számlájáról leemeltek 417 millió forintot. Másnap Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő azt közölte: hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tesz Niedermüller Péter VII. kerületi DK-s polgármester ellen, és egyben lemondásra szólítja fel, miután kiderült, hogy bírósági végrehajtás alapján 417 millió forintot emeltek le az önkormányzat számlájáról. (via HVG)

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr8816349026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása