A mi Erzsébetvárosunk

993. Nem osztogatnak, fosztogatnak

2020. április 09. - amier

Folytatva az előző posztot. Kedd reggel Palkovics László innovációs miniszter beszélt a kormány gazdaságvédelmi programjának részleteiről. Majd ugyanaznap este, alig fél nappal később megpróbálta helyretenni bejelentését az Inforádióban és csak kinyögte a lényeget: nem a bér 70 %-át, nem automatikusan és messze nem mindenkinek. Az átkos rendszer talán legismertebb vicce. Biztos, hogy mindenki ismeri — de hát ez illik ide.

palkovics2020-2.jpg

— Hallotta, hogy Leningrádban Mercedeseket osztogatnak?
— A hír igaz. De nem Leningrádban, hanem Moszkvában, nem Mercedeseket, hanem Moszkvicsokat és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.

Megszereztük a kormány tervét a rövidített munkaidő támogatási módjára – 444.hu

Biztosnak már csak az látszik, hogy amit el akarnak venni, azt el is veszik. Aztán hogy ki kap és mit, azt majd meglátjuk.

P.s.: Kis segítség a fenti, utolsó két sorhoz Orbán Viktor gazdasági főtanácsadójától, Parragh László iparkamarai elnöktől: „Jelenleg egy adott mozgástér van, ezen belül mozog a magyar kormány is, egy politikai értékrend alapján dönti el, hogy kiket támogat.”

Csak hogy mindenki értse, mire számíthatunk.

***

És ha már Parragh: „Most erre mit mondjak? Annyi ember ment tönkre az elmúlt napokban, és most is megy tönkre, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni.” Ez a két mondat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szájából mászott elő, aki Orbán gazdasági és oktatási főtanácsadója, és szíve szerint az egész országot összeszerelő-üzemként látná. Sok kis iparos betanított munkásban látja a jövőt, valamint neki sem tetszenek a bölcsészek. „Most erre mit mondjak”… Imádkozzál, b@szd meg, az nyilván megy.
(Rezeda: Parraghfű / huppa.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr3715601238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása