A mi Erzsébetvárosunk

948. Hegyek szülte egerek

2019. szeptember 24. - amier

Aki azt hiszi, hogy elég a pártoknak rábökniük valakire, az súlyosan téved. A jelölt személye az egyik meghatározó kérdés, amikor önkormányzati képviselőket választunk. (via Új7-2019) 

Miután épp eleget puffogtunk az előválasztás és a jelölti vita elmaradása miatt, nézzük inkább meg, hogy az összefogott pártok EP-választás alapján önmagát nagynak gondoló két résztvevője (DK, Momentum) mire számíthat a kerületben. Olyan képviselőkkel, akik Brüsszelből, Csepelről, Pesterzsébetről, Északi Jeges-tengerről, stb. keveredtek ide a nagy ellenzéki pártalkuk keretében. Kicsit hosszú lesz, bocs.

7ker_vk1.jpg

(Mivel nem tartom szerencsésnek, ha az EP-választás eredményéből indulunk ki, egy önkormányzati választás ugyanis teljesen más logika mentén működik, így a 2014-es eredményeket vettem figyelembe).

A "közös" polgármester-jelölt Niedermüller Péter lett. Mellette még ketten (Moldován, Hunvald) indulnak az ellenzéki térfélen, így esélyei – szorgos hiánypótlásai ellenére is – finoman szólva is minimálisak. Itt annyit azért még érdemes megjegyezni, hogy öt éve Vattamány Zsolt 44 százalékos eredménnyel, az akkori ellenzék (DK-MSZP-Együtt-PM-Füge) közös jelöltje előtt 12 százalékpontos előnnyel vitte a kerületet. Az akkor LMP-s Moldován László 10 százalékkal futott be a harmadik helyre, és a jobbikos jelölt is kapott csaknem 8 százalékot. A részvétel alacsony volt, a névjegyzékben akkor szereplő 45 892 választópolgárból szavazóként 16 400 fő jelent meg.

A két „nagy” párt tízből 6 egyéni választókerületben indíthat jelöltet a pártok közötti megállapodás alapján. Vegyük ezeket is szépen sorba, nézzük meg, hogy mire lehet elég ez a szép nagy összefogás.

1. EVK:

Újvári-Kövér Mónika (DK) jelenleg is képviselő, de most a fideszes jelöltön kívül még két civillel is meg kell küzdenie. Öt évvel ezelőtt 45.2%-al nyert, viszonylag magabiztosan 133 szavazattal előzte meg a Fidesz jelöltjét. (Jobbik 104 szavazat - 7.39%, LMP 123 szavazat - 8.74%). Ha a bulinegyedben most induló két civil jelölt – Horváth Zsuzsanna (LP); Erdős Rita (ÉE) – a Jobbik és az LMP eredményét hozza, elméletileg nyugodtan alhat. Ha annál többet, akkor rezeg a léc. (Sokat nyomhat a latba, hogy Németh Gábor, a félbevágott vá- lasztókerület mostani képviselőjének 600 szavazója kire voksol majd…)

 2. EVK:

Bárdi Zsuzsanna (Momentum) helyzete szinte reménytelen. Papírforma szerint lenne esélye, a regnáló fideszes képviselő 2014-ben alig 6 szavazattal (490 voks - 38.01%) győzte csak le Bolyán Andrást (484 szavazat - 37.55%). Akkor a jobbikos jelölt elvitt 108 szavaza- tot (8.38%) és a LMP-s is 143-at (11.09%). Most igazán nehézzé a helyzetét az teszi, hogy két igen erős civil jelölt – Garai Dóra (ÉE); Földi Katalin (LP) – indul ellene… (Itt is sokat számít az, hogy Németh Gábor, a rész-választókerület mostani képviselőjének szavazói kire voksolnak…)

 4. EVK:

Borka-Szász Tamás (DK) – aki most még Csepelen képviselő – Benedek Zsolt személyében, aki a választókerület fideszes képviselője, erős ellenfélre talált. Benedek 5 évvel ezelőtt 77 szavazattal (38.35%) előzte meg az ellenzék jelöltjét, akkor az LMP-s Csiba Katalin 178 voksot (12.88%), a jobbikos jelölt pedig 122 szavazatot (8.83%) kapott itt. Most még két civil is indul (Andres Carciente (ÉE); Hunvald András (LP). Nem vennék mérget a győzel- mére, bár ki tudja…

6. EVK:

Az itt induló Sáli Annamária (Momentum) a kerület jelenlegi polgármesterével Vattamány Zsolttal küzd meg. Vattamány öt éve 584 szavazatot (44.48%) kapott és magabiztosan győzött. (Jobbik 146 voks - 11.12%, LMP 122 szavazat - 9.29%). Most a polgi mellett kapott még ő is két civil ellenfelet, Kárpáti Ágota (ÉE) és Ecseghy Ágnes (LP) személyében. A reménytelen szó csak roppant finoman írná körül a helyzetet…

8. EVK:

Első ránézésre ez is reménytelen. Meg másodikra is. A XVIII. kerületből ide keveredett Kertész Tamás Tibor (DK) legfőbb ellenfele a körzet jelenlegi képviselője, Nagy Andrea, a ki öt éve 585 szavazattal (46.84%) az egyik legnagyobb arányú győzelmet aratta a kerület- ben, több mint 12%-ot vert a fideszes ellenfelére. Akkor itt az LMP-s jelölt 109 szavazatot (8.73%), a jobbikos 103-at (8.25%) kapott. Most pedig még két civil is elindul – Pócsik Ág- nes (ÉE); Algács Tibor Zsolt (LP) –, így az összefogott pártoknak köszönhetően még az a csúfság is megtörténhet, hogy az esélytelen fideszes jelölt viszi el a körzetet...

Miután az elmúlt napokban előkeveredett az a nagyszerű ötlet, hogy közvélemény-kutatáson dőljön el, ki legyen Vattamány kihívója, érdemes megjegyezni, hogy ez korábban valahogy nem volt elfogadható kiválasztási szempont. A 8. sz. választókörzet képviselője egy korábbi, 200 fős közvélemény-kutatás szerint toronymagasan nyerne a körzetében – mégis elindultak ellene az összefogottak.

10. EVK:

Itt Bónus Éva (Momentum) indul. Meg a körzet jelenlegi képviselője Tímár László, aki öt éve 550 szavazattal és 40.47%-al nyert. És egyéniben Moldován László meg Hunvald György – ugyanis mindketten itt laknak. Ehhez azt hiszen tényleg nem kell semmit sem hozzáfűzni, nem latolgatnék esélyt…

Hát, így hirtelen ennyi. A hegyek egereket szültek, az "összefogás fő erői" – nagyon jóindulatú becslés alapján – talán ha két körzetet tudnak elhozni. Gratulálok, fiúk. Szép, derék munka volt.

P.s.: Az egyesült ellenzék (printed by Kunhalmi) kompenzációs listájáról nagy valószínű- séggel az első két helyen szereplő fog bejutni. Az első hely a DK-é (Nidermüller Péter), a második az MSZP-é. Ha Niedermüller Péter itt sem veszi át a mandátumát, mint Óbudán, akkor a harmadik helyen lévő momentumos jelölt juthat be. Ha átveszi – vagy ha úgy szól a pártok megállapodása, hogy lemondás esetén egy másik DK-s kapja a helyét – akkor nem. Akkor így jártak.

***

Niedermüller visszalépne Erzsébetvárosban, ha nem ő a legnépszerűbb jelölt – Olvasom a brékinget, hogy közvélemény-kutatást készíttetne Niedermüller, hogy kiderüljön, ki a legesélyesebb kihívója Vattamány Zsoltnak. Kampányol ezerrel, minden erővel próbálja elkerülni a vitát a többi jelölttel, majd most váratlanul „erzsébetvárosi lakosok” felkéré- sére egy közvélemény-kutatással szeretné eldöntetni, hogy ki induljon Vattamány ellen. Szép. Gondolom, ugyanilyen ötlet mentén megmérik az ide ejtőernyőzött tök esélytelen jelöltjeiket is, akik aztán villámgyorsan vissza is lépnek. Mégis csak a testületi többség a legfontosabb, nem? De.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr6315163602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása