A mi Erzsébetvárosunk

888. Párhuzamos bűnügyrajzok

2019. március 31. - amier

A rendőrség körözi Gulyás Mártont és a Gulyás Márton jelentkezett
a rendőrségen, őrizetbe vették
hírek margójára. 

gulyas_marton.jpg

1995. július 25-én Schlecht Csaba összesen 13, az akkori FIDESZ-hez köthető céget adott el egy Kaya Ibrahim nevű németországi töröknek, akit az adóhivatal ezután hiába keresett. Pedig jó lett volna megtalálni, mert a cégek szorgos körbeszámlázással és az adóelőleg fölvételével mintegy 300 millió akkori forint köztartozást halmoztak fel — ezt az állam az utolsó vasig bukta. Ezeket a cégeket egy héttel korábban adta el Schlechtnek Simicska Lajos (Orbán Viktor egykori szobatársa és a Fidesz gazdasági igazgatója), Kövér Szilárd (Kövér László testvére), illetve Varga Tamás "Fidesz-közeli vállalkozó".

Schlecht 1997. szeptember 17-én újabb három Fidesz-közeli céget adott el — ezúttal a horvát állampolgár Josip Totnak. Ezek a cégek is komoly köztartozást halmoztak fel és szintén fizetés nélkül tűntek el.

A két ügyet 1998 augusztusában, az immár Fidesz-MPP választási győzelme után ismerte meg az ország. Az újságírók meg is kérdezték Simicskát, hogyan lehet hajlandó valaki fi- zetni egy kalap teljesen vagyontalan, de hatalmas fizetési kötelezettséggel terhelt cégért. Ő élete első emlékezetes szentenciájával válaszolt: “Mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni.” (Valszeg nem pont így mondta, de igazi mém lett belőle, és sokféle megfogalmazás- sal idézik).

A rendőrség is elkezdett nyomozni az ismeretlen tettes után. Schlecht Csabát (akit első lépésben tanúként kívántak meghallgatni) nem körözték, de sajnos nem is találták négy éven át. Schlecht benne volt a budapesti telefonkönyvben, és tényleg az ott megadott címen lakott. Az újságírók rendszeresen felkeresték, és ő úgy félévenként komolyabb interjúkat adott.

A nyomozást a rendőrség 2001. szeptember 11-én zárta le, vádemelési javaslat nélkül, mert az ügy elévült. Arról a rendőrségről beszélünk, amely a hét 7 napjából 2-ben nem tudja megmondani, hogy miért is köröz valakit. Arról a rendőrségről, amely őrizetbe veszi a mind számára, mind a gyanúsított számára ismeretlen okból körözött, de önként jelent- kező személyt — nyilvánvalóan azért, mert fennáll a szökés és/vagy bűnismétlés veszélye (elvégre nem tudják, hogy mit csinált).

Az pedig, aki úgy véli, hogy éppen ez az őrizetbe vétel volt a körözés célja (elvégre nem véletlenül rendelték el egy két évvel ezelőtti ügyben éppen pénteken), az rágalmazza a mi derék és szorgos rendőreinket és szervezetüket. Az ilyen ember bizonyára veszélyes bűnö- ző, akit köröztetni kell. Pénteken.

Fügedi Ubul

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr714729531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása