A mi Erzsébetvárosunk

887. Csakhogy örüljünk (5)

2019. március 28. - amier

Bulicsarnok a Klauzálon? Ne már! De kezdjük az elején: a Klauzál téri vásárcsarnokot 2015-ben kétmilliárd forintért újíttatta fel az önkormányzat. Tényleg szép lett, csakhogy ennek ellenére valahogy még azóta sem sikerül elég bérlőt becsábítani; kevés az őstermelő, meg az ilyen-olyan üzlet, és állítólag magas a bérleti díj is. Így majdnem négy év után az újjávarázsolt csarnok még mindig (majdnem) üresen kong – piacként, vásárcsarnokként nem igazán sikerült hasznosítani. (Megj.: Érdekes lenne egy összesítés a kiadható árusí- tóhelyek, a kiadott helyek és a működő helyek számáról.)

Az önkormányzat aztán a 2019-es költségvetésében nemrégiben újabb 100 millió forintot különített el a piacra, az elektromos hálózat bővítésére 35 milliót, a gépészeti fejlesztésekre pedig 67 milliót szavaztak meg a képviselők. Állítólag azért, hogy könnyebben kiadhatók legyenek az évek óta üresen álló helyiségek.

Aztán – hogy hogy nem – pár napja, március 25-én tárgyalta volna a Pénzügyi és Kerület- fejlesztési Bizottság azt az előterjesztést, amely megváltoztatta volna a vásárcsarnok eddigi üzemeltetési rendjét, azaz a jövőben rendezvények is tarthatók lettek volna a piacon „nyit- vatartási időn kívüli időben, 18 és 24 óra között”. És itt jött a meglepi, az önkormányzati tulajdonban lévő földszintjén „szeszes ital árusítása illetve fogyasztása rendezvény idején engedélyezett” lett volna. (Megj.: így azért már kezd érthetővé válni, hogy most nagy hirte- len miért is kezdték el fontosnak tartani a rendes fűtést, és miért kell még egy csomó pénzt költeni a csarnokra…)

(Itt található az előterjesztés; a négyes számú az.)

Végül az előterjesztő (Ferenczy László Erzsébetvárosi Piacüzemeltetési Kft. ügyvezetője) – valószínűleg a kitörő lakossági tiltakozás hatására – visszavonta az előterjesztést, így azt nem tárgyalta a bizottság; egyelőre tehát semmi nem változik. Mindenesetre a környék lakóinak nincs illúziója ezzel – a most éppen visszavont – próbálkozással kapcsolatban, így aztán pár napja a Párbeszéd elindított egy online aláírásgyűjtést az alábbiakért:

  • a Klauzál téri Vásárcsarnok piaci jellege maradjon kiemelt,
  • a csarnok földszintjén továbbra se lehessen alkoholt fogyasztani sem nyitvatartási időben, sem azon túl,
  • a piac üzemeltetője a csarnokban dolgozó kereskedők, árusítók érdekeit helyezze előtérbe, biztosítsák számukra a munkájukhoz szükséges ideig az ingyenes rakodást,
  • az önkormányzat kezdjen egyeztetést a bérlőkkel és a kerületi lakossággal a vásárcsarnok jövőjével kapcsolatban.

A petíció itt írható alá.

További szép napot mindenkinek.

***

Több mint egy év szünet után 2015. október 2-án, három és fél éve nyílt meg a teljesen felújított Vásárcsarnok. A Spar Magyarország 720 millió forinttal “szállt be” a mintegy 2 milliárdos felújítási költségekbe, és kisebbségi, 1500 négyzetméternyi tulajdonrészt kapott a mára már több mint 7000 négyzetméteres épületben.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr4914724895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása