Véget ért a hosszú húsvét, melynek utolsó napján a Facebook időutazó szolgáltatása meglepetésszerűen visszaröpített a múltba, és még 2011 tavaszáról előbányászta egyik rég elfeledett megosztásomat. Budapest legvidámabb és legszomorúbb utcája című írást dobta fel az Egy nap a városban blogról. A poszt bemutatta a belváros akkori két végletét: a legvidámabb a Reviczky utca volt a Palota-negyedben, a legszomorúbb pedig a Klauzál utca Erzsébetvárosban, annak is a Dohány és a Wesselényi utca közti szakasza. A Reviczky utca fák, virágok, napfény, móka, kacagás. A Klauzál utca romos elmúlás, rothadás.

Klauzál utca 2011-ben…

„A boltok az utcában rég tönkrementek, a járdán egy apró emléktáblára lépünk, ami Balogh Dezső 1945-ös meggyilkolásának állít emléket. Az egyik házfalon egy színes plakát hirdeti, hogy megújul a belváros, és rehabilitálják a VII. kerületet.” – írták a Klauzál utca 7. és 9. szám előtti romházak előtt elhaladva, a szétvert homlokzatokat, lógó erkélyeket – és az elengedhetetlen „műemlék” táblát fotózva.

... és ugyanez manapság.

Azóta bő hat év telt el. Nézegetem az akkori és a mostani képeket, szinte semmi nem változott. Csak a kocsmák száma nőtt. Hadd kérdezzem meg újfent: hányszor hat év kell még ahhoz, hogy végre történjék itt valami?

***

Körülbelül ugyanekkor, hat-hét éve kezdődött, hogy Belső-Erzsébetváros olyan etető-, itató-, mulatónegyeddé vált, amilyenre senki nem számított, főleg nem az itt lakók. Legalább 560 vendéglátóhely zsúfolódott össze egy pici területen, lassanként majdnem minden szabad négyzetméteren nyílt egy kocsma, étterem vagy kávézó, ahol mindenki megtalálja a számítását. Kivéve az itt lakókat.