Nemrég még tagadta a kormány, hogy katonákat vezényelnek a déli határra. Azóta tudjuk, hogy mégis mennek, mert a Jobbik követelte. Most azt mondják, hogy tűzparancs nem lesz. De tudjuk, hogy a Jobbik ezt is követeli és a törvénymódosításokban is benne van a lehetőség. A múlt héten volt egy durva jelenet Röszkén, ahol egy operatőrnő felrúgott egy kislányt és egy gyerekével futó férfit. Később ezt azzal magyarázta, hogy megijedt a tömeg- től. Mi van, ha a tömegoszlatásra nem képzett katonák közül akár egyetlen megijed és lő?
Olvashattuk, hogy mi történik a déli határon, ahol a katonák teljes szervezetlenségben kénytelenek dolgozni a kerítésen és közben van kiképzésük a határvédelemre. A magyar törvény a katonák hazai bevetését lehetővé teszi fegyvertelen emberek ellen, mint ahogy kitalálták és törvénybe iktatták a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet”. Utóbbit a magyar alaptörvény sem ismeri. A védtelen emberek elleni fegyverhasználatot az általunk is aláírt nemzetközi egyezmények tiltják.
Ebből könnyen eljuthatnak a felelős (?) vezetők a Hágai nemzetközi törvényszék elé. És ott nem az Orbánnal szotyizó főügyész ül az ügyészi székben, és a bíróságot sem az Orbánhoz való lojalitásukért jutalmul kapott alkotmánybírói címmel rendelkezők alkotják. Szóval jobb lenne, ha a kijáratnál a kormány és a Fidesz emberellenes törvényeit kitaláló és elfogadó jogi végzettségű tagjai (Orbán, Trócsányi László igazságügy miniszter, Gulyás Gergely alkotmányügyi alelnök és mások) leadnák a jogi diplomájukat.
Mivel várhatóan ma, szeptember 15-én kihirdetik a „tömeges bevándorlás okozta válság- helyzetet”, utána kiszámíthatatlan események következhetnek. Ezért a katonáknak és családtagjaiknak ajánlom Várnai Zseni egyik versét, még a múlt század elejéről.
Az első szakasz:
Én magzatom, szép katona fiam,
Szíve vérével ír neked anyád,
Mióta a császár kenyerét eszed,
Vörösbe fordult itthon a világ!
Most készülünk a döntő, nagy csatára,
S ti lesztek ellenünk majd a sereg,
Ha ráuszítnak önnön véreidre,
Ne lőj fiam, mert én is ott leszek!
Gergely József