A mi Erzsébetvárosunk

412. Lomtalanítás lesz!

2015. június 03. - amier

Most a hétvégén megint lomtalanítás lesz, azaz június 5-én pénteken és 6-án szombaton tartja az FKF a kerületi lomtalanítást, ekkorra lehet kitenni a már feleslegessé vált cuccokat. És így ismét megcsodálhatjuk az évenként érkező, várvavárt (?) lomtalanítás minden báját. Mindenesetre a lomokat tessenek olyan helyre kitenni, ahol viszonylag könnyen hozzáférnek a kocsival, amivel elszállítják.

lom_kk1.jpg

Az ember azért a szíve mélyén reméli, hogy idén talán jobban sikerül a lomtalanítás, mint tavaly, amikor is a Király utcában és a Károly körúton halmokban állt a kosz, mocsok és szemét. Persze örök kérdés, hogy a lomtalanítás akkor most mennyire áldás vagy átok, hiszen végre ki lehet dobni a lomokat, viszont a környék – napokig – úszik a szemétben.

Lomtalanítási körzetek:

  • 1./ körzet, begyűjtési ideje: június 5-én, pénteken a Károly krt. - Rottenbiller utca közötti terület 
  • 2./ körzet, begyűjtés ideje: június 6-án, szombaton a Rottenbiller utca – Dózsa György út közötti terület 

A veszélyes hulladékot is ezeken a napokon várják, a következő időpontokban:

  • június 5. (péntek) - Rózsák tere 2.-vel szemben (templom oldala)
  • június 6. (szombat) - Felvonulási tér, a Dózsa György út - Dvorzsák sétány saroknál

***

A hulladéktörvény alapján a lomtalanításkor kihelyezett tárgyak a kihelyezés pillanatában a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. tulajdonába kerülnek, így aki ezekből eltulaj- donít, az lopást követ el – tudatta még 2013-ban a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatósága. Az utcára kitett lomok tulajdonviszonya addig rendezetlen volt, ezért csak korlátozottan lehetett fellépni az üzletszerű begyűjtők, a "lomisok" ellen, akik lomtalaní- táskor szinte kiköltöztek a közterületekre.

A szabálysértési törvény alapján a tulajdon elleni szabálysértés elzárással is büntethető. Főszabály szerint az elzárás legalább egy, legfeljebb 60 napig tarthat. A kiszabható pénzbírság legalacsonyabb összege ötezer, legmagasabb összege pedig 300 ezer forint. 

A közterület-felügyelők tettenéréskor – ha bűncselekmény gyanúja áll fenn – a szabályszegőt feltartóztathatják, vagy a rendőrségre előállíthatják. A rendőrség saját hatáskörben is intézkedik: helyszíni bírságot szab ki, nagyobb értékre elkövetett lopás esetén pedig büntetőeljárást indíthat.

Megjegyzés: Minden törvény annyit ér, amennyit betarta(t)nak belőle.

Payns

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr67515718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása