A mi Erzsébetvárosunk

265. Madách téri fuck

2014. szeptember 08. - amier

Bocsánat, akarom mondani: fák. Már a tér készültekor lehetett sejteni, hogy gondok lesznek a fákkal. De azt azért nem gondoltam volna, hogy ennyire hamar. Meg különben is, az emberfia a lelke mélyén reménykedik, hogy hátha nem, meg csak nem csinálnak ilyet... Aztán kiderült, hogy de, csinálnak.

madach_ter_fa.jpg

(Gbr Vrs fotóját a Klauzálián találta az ittlakunk.hu)

Vasárnapi fotó a Madách térről. A nemrég felújított Madách téren eddig sem volt túl sok a zöld (erről írtunk már épp eleget korábban), de valamennyi azért csak-csak volt. Igen, csak volt. Most már eggyel kevesebb fa van a téren. És ha ez így folytatódik, a maradék igen hamar el fog fogyni. Egykét kérdésem azért lenne:

  • Térfigyelő kamerák full HD-ben mit láttak?
  • Ki, mikor intézkedett azonnal?
  • Mit csinál ilyenkor a rendőr, a közterületes, a hatóság?
  • Egyáltalán, foglalkozik ezzel valaki?

Kíváncsi lennék a válaszokra.

***

A város egyik legmodernebb térfigyelő központja a kerületé, lelkendezett júniusban Erzsébetváros önkormányzata. A nyár közepén adták át ugyanis azt a 90 kamerából álló térfigyelő központot, amely a legmodernebb szoftverrel, 6 operátor-állomással működik napi 24 órában. Ide a kamerák képe folyamatosan érkezik, és képesek full-HD-ben is rögzíteni az utcán történteket. A kamerák mindegyike 360 fokban forgatható, és bár nincsenek felszerelve infravörös LED-ekkel az éjjellátó üzemmódhoz, de holdfényben már használható képet rögzítenek. Az öt operátor közül kettő mindig rendőr, akik bármimkor tudják riasztani az adott helyszín közelében járőröző kollégáikat. Az önkormányzat 186 millió forintot költött a beruházásra.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr236680725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ildsisy 2014.09.08. 20:34:18

Uristen!
Múlt héten este üldögéltem itt a színes fényű vizcsóvákat fotõzgattam, kellemes, hangulatosnak gondoltam... de más nem... ha ezt valaki kidöntötte, aljas volt... már tényleg elszabadult a gonoszság ebben a világban, ebben az országban! :(
Kamerák???!!!...
Nagyon dühös vagyok!
süti beállítások módosítása