A mi Erzsébetvárosunk

158. Hondaháton

2014. június 01. - amier

05.jpg Motorral ment Mesterházy Attila a szombati választmányi ülésre. Az ülésen a lemondott pártelnök megköszönte az elmúlt években kapott támogatást, és jelezte, hogy az MSZP sikeréért akar dolgozni, valamint sok sikert kívánt a következő pártvezetőségnek. Ezt követően dolga végeztével felült a motorjára, a fotósok kereszttüzében fejébe húzta a sisakját és dél körül elrobogott.

Miközben a Jókai utcai házban a többiek - a választmányi tagok - még javában a párt megújításáról tanácskoztak. (Csak mellékesen: öt hónapon belül újra választásokat tartanak Magyarországon. Fővárosi szempontból nem is akármilyet...)

mesterhazy_motor1.jpg

mesterhazy_motor2.jpg

Nem sokkal később "Ma végre motoroztam egy nagyot!" szelfi jelent meg Facebook-oldalán. A kommentelők sok sikert kívántak neki, és biztatták, hogy élvezze ki a szabadságát.

***

Magyar Narancs, ma: „Vigyázz, pártelnöki motor!” – mondta egy kolléga szombat délelőtt az MSZP Jókai utcai székháza előtt. Mesterházy Attila érkezett a piros Hondán, majd jó kötésű ember jelent meg valami olyat mormolva, hogy biztonságba helyezi a járgányt. Arrébb is rakta vagy negyven centivel.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr546248899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása