A mi Erzsébetvárosunk

140. Almássy tér - most

2014. május 07. - amier

06.jpgNo kéremszépen, az elmúlt napokban az ERöMŰVHÁZ beszámolója megvolt, RKM is megvolt, ezt megelőzően meg a Madách téri aszfaltbontó versenyről ejtettünk néhány szót. Most nézzük meg, hogy az Almássy tér hogy áll. Merthogy a múlt héten kimentem az Almássy térre is, ahol – a szétvert Madách térrel ellentétben – komolyan úgy néz ki, hogy végéhez közeledik a felújítás, bár még kint van az építési terület tábla.

Igaz, itt sem pikkpakkra történtek a dolgok, de ne elégedetlenkedjünk, a többszöri csúszás után most májusra és istenbizonyra ígérték, ígérik a befejezést. Úgy legyen.

almassy_ter0.jpg

almassy_ter5.jpg

Röviden: az út két oldalán a terméskövekből rakott fal viszonylag jól néz ki, már csobog a szökőkút a tér Barcsay utcai bejáratánál, és a füvesítés is megvolt. Felújították a játszóte- ret, kint vannak az asztalok, padok. Meg az ovális izék, a parkbútorok. Szegény Csengeryt kicsit sarokba állították, de ez biztos koncepció. És ha koncepció, akkor ugye jó.

almassy_ter7.jpg

almassy_ter3.jpg

Ott jártamkor egy munkást meg egy toitoi-t sikerült felfedezni, de mint már említettem, tényleg úgy néz ki, hogy az utolsó simításokat végzik a téren, mely gyakorlatilag kész.

almassy_ter1.jpg

almassy_ter2.jpg

A hivatalos legendárium szerint fontos változás lesz, hogy a bekerített tér őrzését a közterület-felügyelet fogja ellátni, de majd ezt is meglátjuk.

***

Korábban a Madách tér a felújításával kapcsolatban tartottak közönségszavazást, ott egy hallgatói ötletpályázat keretében érkezett munkákra voksolhattak az erzsébetvárosiak. Az Almássy tér esetében egy tervezőirodát, a Platinium Group Kft.-t kérte fel az önkormány- zat többféle koncepció kidolgozására. A négy bemutatott tervváltozat közül itt is a D jelű terv lett a győztes. Összesen 1211 szavazat érkezett, ebből 416 az első helyezett D, míg 379 szavazat a második helyezett B jelű tervre. Minderre bruttó 180 millió forintot irányzott elő az önkormányzat, a munkálatok elméletileg tavaly nyáron kezdődtek. Az eredeti tervek szerint legkésőbb novemberre át kellett volna adni a teret, ez csúszott át most májusra.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr286128712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása