A mi Erzsébetvárosunk

29. Nyilvánosságnak lenni 1.

2013. november 13. - amier

07.jpgHétfő reggel van. Ma lesz a nagy nap, amikor a letartóztatásom óta először újra bemegyek az önkormányzat első emeletére, ahol a testületi üléseket tartják. Az apropót az adta, hogy délután 17 órakor a Pénzügyi és Kerületfejlesztési bizottság ott tartotta az ülését. Többször is eszembe jutott vajon milyen érzés lesz az, amikor belépek abba a terembe, ahol több mint 11 éven keresztül résztvevője voltam a kerületről szóló döntéseknek.

Sűrű napom volt és sajnos 10 perc késéssel érkeztem (a későbbiekben kiderül, ez miért érdekes). Annak rendje módja szerint illedelmesen lejelentkeztem a portásnál, hogy érdeklődő kerületi lakóként, mint „nyilvánosság” a bizottsági ülésre igyekszem.

onkormi_gorbe.jpg

Első emelet hangzott a válasz és elindultam a rég nem koptatott lépcsőfokokon a terem felé. Benyitottam, lehuppantam egy szem nyilvánosságként a legközelebb eső székbe, elővettem egy jegyzettömböt és vártam a folytatást. A belépésem ugyanis némi zavart okozott, de nem sokra rá a bizottság elnöke a kollégáival való rövid egyeztetés után jelezte, hogy már a zárt ülésnél tartanak, ami már nem nyilvános.

Kissé elcsodálkoztam, hiszen vagy 18 napirendi pont volt nyilvános és köztük azért voltak olyanok, amelyek ha átlagban számolom az eltelt perceket, akkor talán többet érdemelnének, mint 40 másodperc.

Csak kettő például a sok közül:

- Eljárást lezáró döntés és végleges szerződés jóváhagyása Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros, Madách tér környezetrendezése tárgyú közbeszerzési eljárásban

- Döntés az első, ajánlati kötöttséggel nem terhelt ajánlatok érvényességének megállapításáról és tárgyalás lefolytatásáról a Budapest, VII. Király utca 11. alatti, 34201/3 helyrajzi számú ingatlan hátsó épületrészének (volt szövőgyár) felújítása és átalakítása művészeti-kulturális központtá tárgyú közbeszerzési eljárásban 

Sebaj, majd legközelebb! Megvártam a zárt ülés végét kíváncsiságból, hogy a maradék 12 napirendhez mennyi idő kell. 5-6 perc után az is lement.

De azért jó érzés volt nyilvánosságnak lenni… :)

Hunvald György

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr575631581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dtvezer 2013.11.14. 14:18:49

"- Döntés az első, ajánlati kötöttséggel nem terhelt ajánlatok érvényességének megállapításáról és tárgyalás lefolytatásáról a Budapest, VII. Király utca 11. alatti, 34201/3 helyrajzi számú ingatlan hátsó épületrészének (volt szövőgyár) felújítása és átalakítása művészeti-kulturális központtá tárgyú közbeszerzési eljárásban " Felolvastam, stopperrel mértem, 31 mp. És akkor nem kérdeztem meg, hogy van- e hozzászólás, nem szavaztattam, nem állapítottam meg a szavazás eredményét. Sajátságos...
süti beállítások módosítása