A mi Erzsébetvárosunk

Szégyenteljes történet I. [134.]

Se kecske, se káposzta.

2021. június 22. - amier

Mégsem költözik be az erzsébetvárosi zeneiskola a Damjanich utca 4-be. (444.hu

Nem hajlandó fizetni a Belső-Pesti Tankerületi Központ, annak ellenére, hogy beadott pályáztukban bérleti díj fizetését is vállalták. A Damjanich utcai ingatlanba – ez az az épület, amelyről a Freeszfe Egyesület lemondott – így aztán mégsem tud beköltözni a Molnár Antal Zeneiskola.

dami4-3.jpg

A Damjanich utca 4. szám alatti épület bérleti jogára, kiírt pályázatot a Belső-Pesti Tankerületi Központ nyerte meg, amely saját irodái mellett, a Molnár Antal Zeneiskola elhelyezésére vállalt kötelezettséget az épületben.

Az önkormányzat közleményében ezt írja:

Erzsébetváros önkormányzata az eredményhirdetés után mindent megtett annak érdekében, hogy a bérleti szerződés aláírásra kerülhessen, és a zeneiskola beköltözhessen az ingatlanba. Ezért a tankerület korábbi, több tízmillió forintos tartozására részletfizetési kedvezményt engedélye- zett, a szerződéskötés határidejét a Tankerület kérésének megfelelően többször is módosította, és minden vitás kérdésben nyitott volt engedmé- nyeket tenni az ügy megnyugtató lezárása és a zeneiskolás gyerekek elhelyezése érdekében.

A Belső-Pesti Tankerületi Központ mindezek ellenére nem írta alá a pályá- zatukban vállalt feltételekkel a szerződést. A Tankerület június 17-én kelt levelében arról tájékoztatta az Önkormányzatot, hogy a pályázatukban vállalt kötelezettség ellenére nem kívánnak bérleti díjat fizetni.

Indoklásként egy olyan törvényre hivatkoznak, amely rájuk, illetve erre az ingatlanra nem vonatkozik. A Tankerület ezzel a lépésével megakadályoz- ta, hogy a Molnár Antal Zeneiskola beköltözhessen az épületbe, hiszen pályázatával félrevezette az Önkormányzatot. (...) A pályázati kiírásnak megfelelően az Önkormányzat felvette a kapcsolatot a pályázat második helyezettjével.

Gratulálok! Hosszas teszetosza-huzavona után így most a kecske is éhen pusztul, és a káposzta is megrohad. Méltatlan és szégyenteljes ez az egész történet.

P.s.: Kíváncsi vagyok, mikor kerül elő Bajkai, hogy oda-vissza elmagyarázza, mindez a Zeneiskola és a kerületi gyerekek érdekében történik…

Múzeumi egész [133.]

Továbbra is Felcsútra kell mennie annak, aki Puskás-relikviákat akar látni. (444.hu

Kormányunk nemcsak a múzeumi negyedekre hajlandó költeni — mármint olyan épületekre, amelyeknek a 3/4-e konferenciaközpont és vendéglő, 1/4-e kiállítótér, a múzeumi funkciók 3/4-ét pedig más kerületekbe telepítik. Az igazán fontos — mondhatnánk úgy is, hogy miniszterelnökünket egyedül érdeklő — témára jut pénz; ahhoz egész múzeumot építünk. Kerül, amibe kerül.

foci_puskas.jpg

Aztán még egyszer. Aztán még. Előbb-utóbb majdcsak lesz valami.

Csak a pénzt, azt ne sajnáljuk rá!

Fügedi Ubul

Hatalmi ágak-bogak [132.]

Érdemi válasz helyett goromba kioktatást kapott Szijjártó Pétertől
az ENSZ különleges előadója. (24.hu

A mindenki számára egyértelmű, nyílt hazugságtól sem visszariadva.

Kormányunk tagjai napról napra veszítenek a világgal még meglévő kapcsolatukból. Mind mélyebbre süllyednek abba a maguk alternatív valóságába, amelyben a "na, jól megmondtam neki" a hatékonyság fokmérője, és aki nagyon jól megmondja (nekik), annak a buksiját megsimogatja a főnök. Ezt az alternatív valóságot simire játsszák.

szijjarto2021.jpg

Eközben a világ ún. demokratikus részein, ahol azt hiszik, hogy ők a partnereink és mi az ő partnereik vagyunk, egyre kevésbé értik ezt a dolgot. A partnerség eszközei nem a jólmegmondósak, hanem olyanok, hogy "itt van ez a probléma, találjunk vmi megoldást közösen". Az odamondogatás tanácstalan értetlenséget vált ki, mivel nem visz közelebb a megoldáshoz. A problémák halmozódnak, és vélt partnereink egyetlen eszköze, hogy újra és újra felhívják erre a figyelmet. Kormányunk ilyenkor elhajtja őket a halálmadár felé, és újabb győzelmi jelentést ad ki arról, hogy már megint milyen jól megvédett minket azoktól, akik ránk akarják erőltetni az ő tőlünk idegen értékrendjüket.

Választópolgáraink jó fele pedig boldogan tapsikol, és a nemzeti nagyság felé vezető út egy-egy lépésének értékeli minden durva udvariatlanságunkat. Minél udvariatlanabbak vagyunk, annál nagyobb az a lépés.

Tisztán látszik, hogy ez addig fog tartani, amíg az udvarias partnerektől kapott pénz, mivel abból finanszírozzuk ezt az ámokfutást. De nem tudom, mi lesz utána — tényleg fogalmam sincs.

Fügedi Ubul

*

Európa lassan mozdul. Tíz éve, 2011. július 5-én fogadta el az Európai Parlament a magyar Alaptörvényt először (annak elfogadása után kevesebb mint 3 hónappal) bíráló határozatát: Egy? Mind!

Mi a demokrácia? Mi a kereszténység? [131.]

Mi a szösz?

Kövér László szerint az Európai Parlament az európai demokrácia elleni legsunyibb, de leghatékonyabb merénylet. (Telex

  1. Kövér László a lehetőségekhez képest objektív pontozással különféle független szervezetek által hibrid rezsimnek minősített Magyarország 3. közjogi méltósága. Ő ennek a rendszernek az egyik tervezője és kidolgozója, a Napi.hu befolyás-barométere szerint Magyarország 14. legbefolyásosabb embere. Azt mondja ez a fontos ember, hogy az Európai Parlament — amely az EU értelmezése szerint vett demokrácia legfőbb letéteményese — valójában sunyi, de hatékony merénylet az európai demokrácia ellen. Mert Európa mi vagyunk és a demokrácia az, ami nálunk van.

bencsik1.jpg

Bencsik András: Ferenc pápa meg akarta alázni Magyarországot, és keresztényellenesen viselkedik. (Telex

  1. Bencsik András az erősen kormánypárti Demokrata c. lap főszerkesztője. A pártállami rendszerben a Népszabadság munkatársa volt, és azzal tűnt ki a szimpla nyaloncok közül, hogy nem sokkal a rendszerváltás kezdete előtt (Érzelmi kötődés címmel) emlékezetes cikket írt a Magyar–Szovjet Baráti Társaságról és arról, milyen fontos a magyar fiatalok szovjetbarát nevelése. Azt mondja ez az okos ember, hogy a pápa durván keresztényellenes, amiért nem szeretne találkozni a két legfőbb közjogi méltóságunkkal és rossz kereszténynek tartja őket. Mert azt, hogy mi a kereszténység és mi a keresztényhez illő magatartás, nem Róma kimondottan erre fölkent püspöke hivatott megmondani, hanem egyedül Bencsik András (az persze nem baj, ha mások is mondják).

Kövér László az MSZMP Politikatudományi Intézetében kristályosította ki demokráciafelfogását; amint láthatjuk, időtállónak bizonyult. Bencsik András valószínűleg a pártlapnál ismerkedett meg a kereszténység mibenlétével — annyi legalábbis tudható, hogy egyetlen óra teológiát sem hallgatott. De nincs is rá szüksége, elvégre azon a pápa által képviselt felfogást oktatják — márpedig a kereszténység az, amit Bencsik András annak mond.

Az a nagyon rossz hírem van, hogy ezek az emberek megzakkantak. És nemcsak ők. És nincs vége. Egyre többen élnek ebben az alternatív valóságban, amelyben 2030-ra lehagyjuk Ausztriát, és folyamatos visszacsatolást kapnak arról, hogy ők gondolják helyesen, mert nekik jó.

Nekünk meg nem, és ez így helyes. A keresztény kormánynak nincs szüksége azokra, akik nem keresztények és nem európaiak.

Fügedi Ubul

P.s.: Ja, és Ferenc pápa "ezzel a viselkedésével" meg akarta alázni Magyarországot, mert

  1. Magyarország = Orbán Viktor és
  2. ha az ember nem akar találkozni vkivel, aki őt nem szereti, lépten-nyomon leszólja, de azért politikai tőkét akar a találkozóból kovácsolni, azzal megalázza az illetőt.

A leszólás stb. teljesen rendben van. Az nem aláz, elvégre azt mi csináljuk. Ezt a megalázós dolgot is mi látjuk helyesen. Az írek álláspontja döbbenetes és érthetetlen; rossz fényt vet országukra: A bunkó az bunkó, ha szurkoló, ha kormányfő.

*

Fukuyama szerint az EU-ban Magyarország és Lengyelország a normakövetéstől visszalépés példái. Aláásták a jogállamiság stb. európai értékeit és ideáljait.

Végre! Megújul a Blaha is [130.]

A mostaninál csak jobb lehet.

Még 2018 augusztusában jelent meg az első hír a ”Blaha” felújításáról. A tér megújítása ugyan már 2011 óta napirenden volt, azóta számos terv, elképzelés született, hogy a város egyik legforgalmasabb csomópontját – ahol naponta 200-300 ezer ember halad át autóval, villamossal, metróval vagy gyalog – teljes körűen felújítsák, és végre megszűnjön az ott tapasztalható szégyenteljes állapot. 10 év után most úgy néz ki, történik is valami.

blaha3.jpg

A napokban közleményt adott ki a BKK, miszerint a BKK és a közbeszerzési eljárás nyertese, a STR Mély- és Magasépítő Korlátolt Felelősségű Társaság aláírta a vállalkozási szerződést, így még a nyáron elkezdődhet a felújítás. A munkálatok nem teljesen a 2018-as eredeti tervek alapján fognak zajlani, de az ígéretek szerint több fa lesz a téren, a parkolók helyére pedig árnyas pihenőtereket, a kiemelt ágyásokban zöldfelületeket és vízjátékot alakítanak ki. Ugyancsak megújul a Színházi emlékkő és a ’60-as évek óta működő szökőkút.

Egyúttal új gyalogos-átkelőhelyeket hoznak létre, közművezetékeket cserélnek, az aluljáró födémszigetelése és a fölötte lévő útpálya burkolata is megújul. A felújítás a Fővárosi Önkormányzat megbízásából, a BKK beruházásában, a VII. és a VIII. kerület szakmai támogatásával valósul meg, összesen 3.47 milliárd forintból.

A forrás kormány által biztosított részét – 1 milliárd forintot – 2021 végéig kell felhasználni, így várhatóan idén decemberben részműszaki átadásokra kerülhet sor. A teljes felújítás várhatóan másfél évet vesz majd igénybe.

Ennyit tudni jelenleg, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz mindebből. A mostaninál csak jobb lehet, nem? A “Blaha” mindenképp megérdemli. És talán mi is. Reménykedjünk.

Visszalépett Kocsis-Cake Olivio [129.]

Mégsem lesz móka meg kacagás.

A mai nap híre. Visszalépett a DK-s Oláh Lajos javára Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd pártigazgatója Budapest 5-ös számú választókerületében – írja a Népszava.

kocsis_cake2020.jpg

Egy nyelvet beszélünk – alig két hete ezzel a szlogennel állt rajthoz Budapest 5. választókerületében az MSZP-Párbeszéd jelöltjeként Kocsis-Cake Olivió. (Aki egyben a Párbeszéd pártigazgatója is.) És tényleg egy nyelvet beszél, de nemcsak Erzsébetváros és Terézváros lakosaival, hanem Oláh Lajossal is, aki történetesen a DK színeiben lép az előválasztási ringbe a választókerületben.

Kocsis-Cake mindehhez indoklásképpen annyit fűzött, hogy az egyéni ambíciókat sokszor alá kell rendelni felsőbb érdekeknek, céloknak. A körzet jelenlegi képviselője, Oláh Lajos megköszönte a gesztust, és kijelentette, hogy magáénak tekinti a párbeszédes politikus célkitűzéseit is. Mit is mondhatnék? Szép. Magáénak tekinti...

A kerületben most tehát úgy néz ki, hogy négyen indulnak az ellenzéki előválasztáson: a Mindenki Magyarországa Mozgalom Almási Kecskés Gusztávot, a Momentum Tompos Már- tont, míg a Jobbik Beleznay Zsuzsannát indítja. Közülük kerül majd ki az, akit az ellenzéki pártok közösen támogatnak, hogy 2022-ben csak egy jelölt induljon a kormánypárti jelölt ellen. (Megj.: Persze csak akkor, ha az Oláh Lajos mellett még induló három jelölt közül valamelyik szintén meg nem világosodik, lásd. mint „felsőbb érdekek”.)

További szép estét mindenkinek.

Payns

P.s.: Kocsis-Cake nem most került szóba először a kerületben, 2013-ban már volt itt képviselő-jelölt pár hónapig. Aztán 2014 elején – csakúgy, mint most – lemondott a jelöltségről Oláh Lajos javára.

Megújult a "Rombach" [128.]

Ami késik, az nem múlik: 3,2 milliárd forintos rekonstrukció után kívül-belül megújult a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga, amely hamarosan megnyitja kapuit. Az épület szakrális funkciója mellett közösségi és kulturális térként is funkcionál majd. (A nem- zetközi jelentőségű műemlék rekonstrukciója kormányzati támogatással valósult meg.)

rumbach2021-3.jpg

A felújítás még 2017 augusztusában kezdődött el, 2018-ra el is készült az épület homlok- zata, de odabenn akkor még javában folyt a munka. Tavaly év végére (eredetileg 2018 októberére volt meghirdetve az átadás) azonban már minden részletében megújult a zsinagóga.

rumbach2021-1.jpg

A templomtér eredeti állapotába kerül helyreállításra, de a tóraolvasó süllyeszthető kialakítású, hogy a belső tér kulturális rendezvények, koncertek befogadására is alkalmas legyen. A felső szinteken a múzeumi funkciót kiegészítő könyvtár, kutatótermek, az udvaron pedig kávézó került kialakításra; a harmadik emeleten pedig állandó kiállítás mutatja be a magyarországi zsidók életét, döntési helyzeteit egy magyar zsidó család történetén keresztül.

rumbach2021-2.jpg

A zsinagóga és az Együttélés Háza kiállítás a tervek szerint július első felében nyílik meg a nagyközönség előtt. Mindenképp érdemes lesz majd megnézni.

Fotók: Budapesti Zsidó Hitközség

*

Az 1869-72-ben épült zsinagóga jellegzetes része a szimmetrikus homlokzat fölé emelke- dő két minaretszerű, kupolás torony, a homlokzat középső részén pedig díszített keretű kettős ablakok és Mózes két kőtáblája látható. A sárga vakolást vörös téglából készült csíkok és kék színű zománcos téglák díszítik. Belül a tradicionális zsinagógai elrendezést követi: nyolcszög alaprajzú térben a padok között központi helyet foglal el a Tóraolvasó-pult, fölé magas és díszes kupola került, nyolc karcsú vasoszloppal és mór hatást utánzó Alhambra oszlopfőkkel. A falakat arany, kék és vörös színű reliefek díszitik.

A zsinagóga a II. világháború után fokozatosan használaton kívülre került, a rendszerváltás után csak állagmegóvó munkákat végeztek rajta, de azt sem fejezték be. A Budapesti Zsidó Hitközség 2006-ban kapta vissza az épületet, melynek falán tábla emlékezik meg az ú.n. „rendezetlen állampolgárságú" zsidók 1941-es deportálásáról.

Nem sportoló…  [127.]

… de legalább sportriporter.

A külminisztérium honlapja szerint: "Menczer Tamás 1984. március 19-én született Pécsen. A bajai Magyarországi Németek Művelődési Központjának Gimnáziumában érettségizett 2002-ben, majd a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Karán diplomázott 2006-ban. 2006-tól 2011-ig szerkesztő-riporter és műsorvezető a Duna Televízió Zrt.-nél, majd 2011 és 2015 között az MTVA munkatársa azonos pozícióban. 2015-től a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke, 2017-től a minisztérium kommunikációért és parlamenti koordinációért felelős helyettes államtitkára, 2018-tól pedig tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtit- kárként dolgozik."

menczer_tamas.jpg

Ezen bizonyos tájékoztatás egyfajta nemzeti sajátossága, hogy a legváltozatosabb, de hivatkozni kívánt információkat nem a hazugságokért elvileg számon kérhető intézmé- nyek jelentik be, hanem azok másodvonalbeli vezetői teszik közzé fb-oldalukon, ahol az véleménynek számít, amiért a közzétevő nem felelős. Így hát Menczer Tamás szerint:

Az Amerikai Orvosi Kamara szaklapja közölte a kínai Sinopharm-vakcina teljes dokumentációját! Az amerikai szaklap szerint a vakcina hatásos és biztonságos. Az amerikai újság a világ egyik legjelentősebb szaklapja.

Arról pedig, hogy ez már a nyitó mondattól mekkora ordas nagy hazugság, tessék elolvasni Hadházyt:

Az Ország Harmadikszámú Fővirológusa szenvtelenül hazudik a kamerába a JAMA szaklap cikkéről. Azt hazudja, hogy "abban közzétették a kínai vakcina teljes dokumentációját" és hogy ezzel "az Amerikai Orvosi Kamara is elismeri a kínai vakcina hatékonyságát"
Nos:
1) semmilyen teljes dokumentációt nem tettek ott közzé, nem is szokás több tízezer lapnyi dokumentumot egy szaklapban közzétenni
2)Egy olyan -arab országokban, kínai tudósok által végzett- vizsgálat alapján készült cikket tettek közzé, amelynek adatait nagyjából eddig is ismertük
3) A szakcikk korrektül leírja a tanulmány súlyos fogyatékosságait is: csak egészséges, fiatal férfiakon teszteltek, idős, beteg embereken nem. Még nagyobb hiányosság azonban, hogy azt nem tudták bizonyítani, hogy a súlyos, kórházi kezeléseket igénylő megbetegedéseket mennyire előzi meg. A vizsgálatokat ugyanis olyan országokban végezték még decem- berben, ahol nem volt a járvány előrehaladott. Így a 40 ezer résztvevőből az egész vizsgálat alatt csak 2 (két) súlyos beteget detektáltak a kontroll és a kezelt csoportban összesen.
Így sajnos a kínaiak semmilyen tudományos evidenciát nem tudnak arról sem mondani, hogy a SÚLYOS betegségeket mennyiben csökkenti az oltás. Az idős, beteg emberek esetében hasonló a helyzet.

Fügedi Ubul

*

A kínai oltásról egyébként Menczer Fővirológus ennél sokkal többet tudna mondani, nekünk egy súlyos járvány közepén, sok százezer idős és beteg embernek beadott oltásokról kapott részletes adatok is rendelkezésünkre állnak. Érthetetlen, miért nem teszik ezeket közzé és teszik lehetővé, hogy az EU ellenőrizze ezeket. Ha jók az eredmények, bűn a hallgatás, ha rosszak, akkor pláne. (via Hadházy Ákos, Facebook)

Szellemesnek szánt kérdés [126.]

Tényleg jön az őszödi beszédről szóló játékfilm. (Infostart

Közeledik az ogy. választás, és már látszik, mi lesz a kampány központi eleme: Gyurcsány és az ő őszödi beszéde. A Fidesz most ünnepli ennek 15. évfordulóját, és nem találnak ennél alkalmasabb témát. Ennek egyik oka persze az, hogy a negatív kampány, amelyben le kell járatni, erkölcsileg-politikailag "meg kell semmisíteni" valakiket, alkatilag közelebb áll hozzájuk, mint a pozitív, amelyben meg kell mutatni, "fel kell építeni" valakiket.

orban2021-2.jpg

A másik okról hadd tegyek fel én is egy szellemesnek szánt kérdést: Miért nem mondanak semmi pozitívat az elmúlt 11 év kormányzásáról?

A példát követve meg is válaszolom saját kérdésemet: azért, mert nincs mit. Vannak persze általános maszlagok, mint "Magyarország jobban teljesít" stb., meg van, ami objektív, ami mérhető. Összehasonlíthatjuk szomszédainkéval nemzeti össztermékünk vagy mediánjövedelmünk alakulását, netán az inflációnkat, mi jövünk ki a legrosszabbul. Covid-halálozásban a világ élvonalában vagyunk (több hétig vezettük a ranglistát), covid-tesztelésben a legutolsók között stb. stb. Az egész járványkezelésben egyetlen dolog volt, amit elvileg jól csináltunk: a keleti vakcinák beszerzése. Egy "közvetítő céget" beiktatva gyorsan el is lopták a Sinopharm árának felét(!!!).

Az az egy dolog, amiben a világ előtt járunk, a felépített stadionok száma — ez az, amire a másodosztályú focisták kormánya képes. Jöhet hát az államilag finanszírozott nagyjá- tékfilm az őszödi beszédről — a kampány "hivatalos" nyitányára elkészül.

Fügedi Ubul

*

2022-re gyúrva az eszelős migránsozás helyett most újramelegítették a régi, az örökzöld mumust: Gyurcsányt. Most már gyakorlatilag egyenértékű lett Sorossal, aki magyar létére állítólag valamiért a magyarokat a pokol legmélyebb bugyrába akarja küldeni, és ott jól megsütni őket. Aki szerdán a Facebookon követte az eseményeket, az láthatta, micsoda cirkusz keveredett belőle. Különösen miután a mi igazmondó felcsúti vezetőnk kiposztolta az oldalára a kérdést: ki hol volt azon a bizonyos napon, amikor Feri elmondta az elhíresült beszédét? Közben a kutya nem foglalkozna ezzel, ha az állampárti propaganda nem tartaná életben ezt a témát. A kutya nem. Jelentősége ennek egy átlagpolgárra nézve egyenlő a nullával. (via Kolozsvári Szalonna)

Lesz itt móka meg kacagás [125.]

Azt hiszem, jól fogunk szórakozni.

Pár napja derült ki, hogy a Párbeszéd és az MSZP Kocsis-Cake Oliviót indítja nálunk az ellenzéki előválasztáson. Korábban már biztos volt, hogy a DK a legutóbbi győztes Oláh Lajost, a Jobbik Beleznay Zsuzsa terézvárosi alpolgármestert, a Momentum Tompos Mártont, a Mindenki Magyarországa Mozgalom pedig a kerületben lakó, korábbi önkormányzati képviselő Almási-Kecskés Gusztávot jelöli.

kocsis-csake2018.jpg

Jelenleg tehát ők öten indulnak az 5. vk. előválasztásán. És közülük kerül ki az, akit majd az ellenzéki pártok közösen támogatnak, hogy 2022-ben csak egy, egyetlen egy jelölt induljon a kormánypárti jelölt ellen. (Az ajánlóívek várhatóan csak júliusban kerülnek az "utcára" – addig még változhat a jelöltek száma és személye, de ez nem valószínű.)

Egyelőre tehát ennyit lehet tudni. De egy már most biztosnak látszik: kiélezett verseny várható a jelöltségért. Ahol még a legapróbb dolog is számíthat…

Payns

P.s.: Kíváncsi vagyok, hogy eddig kétszer is az MSZP hátán támogatásával Parlamentbe jutott Oláh Lajos most majd mire megy. Azt hiszem, igen jól fogunk szórakozni...

*

2020. december 20-án megállapodás született hat magyar ellenzéki párt (Jobbik, DK, Momentum, LMP, Párbeszéd, MSZP) között, a 2022-es országgyűlési választáson való együttműködésről. Ennek tartalma, hogy a választáson közös listát és mind a 106 választói körzetben közös jelöltet állítanak, valamint ezeket a jelölteket, és a miniszterelnök-jelölt személyét előválasztáson fogják eldönteni. A döntés szerint az előválasztási folyamat 2021. október 23-ig lezajlik. Az előválasztás várhatóan az év augusztusában kezdődik, és valószínűleg az aHang civil szervezet szervezi majd. Az egyéni képviselőjelölteket egy, a miniszterelnök-jelöltet két fordulóban fogják megválasztani, a szavazáson pedig a választókorú polgárokon kívül azok is részt vehetnek, akik az országgyűlési választás időpontjáig betöltik a 18. életévüket. (Wikipédia)

süti beállítások módosítása