A mi Erzsébetvárosunk

Múltidéző: a Síp utcai házak [170.]

Az előző poszt margójára.

2021. október 15. - amier

Miközben az előző, Romok helyén szálloda című poszthoz kerestem a régi képek között fotót a Síp utcai házakról – csak hogy legyen valamilyen fogalmunk arról, hogy egykoron milyenek voltak –, rájöttem, hogy valamikor régen, még 2016 elején már írtam erről a két rommá bontott épületről. (Megj.: A régiebbi képek nem túl jók, de az akkori tárhely-hiány miatt csak ennyi és ilyen maradt meg…)

sip10-4.jpg

Na, akkor most még egyszer: a Dohány utcai zsinagóga szomszédságában található két házból mára gyakorlatilag csak a homlokzat maradt meg. Pedig 2005-ben – a már akkor is rossz állapotú házakat – műemlékké nyilvánították, ám a KÖH engedélyével 2006-ban a homlokzati fal mögül belső szárnyaikat lebontották.

Síp utca 8.
A kétemeletes, neoreneszánsz/eklektikus bérházat Kőrös János megbízásából Krainczer (Kreuczer?) Károly tervezte 1890/91-ben. Az ingatlant aztán 1927-ben Sonnenfeld Aranka (1934-től Hertskó Jenőné) vásárolta meg 136.000 pengőért, és 1934-ben komfortosíttatta az épületet. A fennmaradt terveket Román Miklós műépítész jegyezte.

A Síp u. 8. homlokzata 2006 körül

Síp utca 10.
A telekre Kassowitz Hirsch Jakab bornagykereskedő 1866-ban építtette fel kétemeletes, klasszicista lakóházát Wechselmann (Izsák) Ignáccal, aki a pesti építő cég akkor egyetlen zsidó tagja volt. Ekkor épült meg a ház U-alakban: utcai szárnya és két oldalszárnyának első két tengelyig terjedő szakasza. 1875-ben ugyanez a tulajdonos H-alakban toldott hozzá az épülethez, ennek terveit Rill Imre és Schomann Ferenc építészek készítették.

sip10r.jpg

A ház kapuja és homlokzatának egy része 2005-ben

Sokan nem tudják, hogy az épület eredetileg átjáróház volt a Dohány utca 10. szám alatti házzal együtt. Átjáróház jellege valamikor 1870 körül alakult ki, és teremtett kapcsolatot a két utca között. (Megj.: Az átjárás 1944-ben szűnt meg, mivel ez a ház a gettó területéhez tartozott, a Dohány utcai pedig nem.)

(Anno nagyobb méretben az fb-oldalunkra is feltettük a Síp utca 8. és 10. sz. alatti házakról 2016-ban készült képeket.)

BBP

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr4716723242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása