A mi Erzsébetvárosunk

Zajlik az élet [161.]

De az is lehet, hogy valami más.

2021. szeptember 15. - amier

A mai testületi ülésen érdekes dolgok történtek. Az egyik, hogy a napirend szerint a testület több beépítetlen tetőtér és négy építési telek értékesítéséről döntött volna. És azért csak volna, mert ezeket a napirendi pontokat nem sikerült elfogadtatni, a Fidesz, a Momentum és Garai Dóra nem szavazták meg a polgármester előterjesztését. (Megj.: a két független képviselő meg nem vett részt a testületi ülésen.)

testuleti20210915.jpg

  • Niedermüller Péter minderről (szerinte momentumék ezzel leszavazták a Verseny utcai bérházfejlesztési programot.)
  • Bárdi Zsuzsanna a polgi állításáról (szerinte nem szavazták le, már csak azért sem, mert ilyen előterjesztés nem szerepelt az ülés napirendjén.)
  • Garai Dóra beszámolója erről, és a testületi ülésről (ebben megnézhető – fotókkal, adatokkal, becsült forgalmi értékkel –, hogy melyik ingatlanokról van szó.)

(A Verseny utcai bérház építéséről pár napja ITT írtunk.)

A másik érdekesség, hogy némi vita után a képviselők hatályon kívül helyezték korábbi, júliusi határozatukat a Klauzál téri csarnok Gasztro piaccá való átalakításáról. Tehát: vissza az egész, mert úgy néz ki, hogy mégis csak közbeszerzésről van/lenne szó…

A testületi ülés az Önkormányzati TV oldalán nézhető meg.

Kíváncsi vagyok, mi lesz mindebből. További szép estét.

*

Csak hogy a nagy izgalomban le ne maradjon: egy nappal a testületi ülés előtt, kedden tartották meg a Partizán szervezésében az ellenzéki előválasztás képviselő-jelöltjeinek vitáját. A résztvevői: dr. Beleznay Zsuzsanna (Jobbik), dr. Oláh Lajos (DK) és Tompos Márton (Momentum). A vita itt nézhető meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr5816690394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása