A mi Erzsébetvárosunk

878. Péppé vert kerület (2)

2019. március 01. - amier

Vicces lenne, ha nem lenne tragikus (és igencsak elkeserítő) a rendőrségi közlemények „fejlődéstörténete” a Kertész utcai péppéverés kapcsán. Kedden az Index közölt ugye egy hosszú cikket a történtekről, miszerint két férfi szabályosan szétvert mindenkit, akit csak értek az utca egyik kocsmája előtt. Ütöttek, vertek, rúgtak többtucatnyi embert, nőket és férfiakat válogatás nélkül vegyesen, akit csak értek. És a cikk szerint a kiérkező rendőrök aznap este, finoman szólva sem tettek meg mindent a tettesek kézre kerítéséért.

kertesz_utca2019-3.jpg

Ez egy szerda délutáni felvétel a Kertész utcából (Fotó: Klauzália)

Legalább három rendőrautó és vagy 10 nyomozó szállta meg a házat. Remélem, hamarosan hallhatunk valamit az elkövetőkről. Elég durván néztek ki így nagy tömegben. (via Klauzália)

A rendőrségi közlemény akkor – a cikk állításainak jelentősen ellentmondva – egy férfiról, előzetes szóváltásról, egy ütésről és könnyű sérülésről beszélt. Azaz, nem volt itten semmi látni- és intézkednivaló, tessék már szépen tovább ballagni.

Aztán – mint a fenti képen is látható – szerda délutánra alaposan megváltozott a helyzet. Csütörtökön pedig már ki is adtak egy körözést, amiben közzétették a két verőember fotó- ját – és immáron több sértett bántalmazásáról írtak, meg hogy nagy erőkkel keresi őket a rendőrség. (Azóta egyikőjüket már el is fogták a Baross téren.)

Egykét nap alatt ennyit tudott „finomodni” a rendőrség hozzáállása az ügyhöz. Már csak azt nem értem, hogy miért is nem lehetett így kezdeni rögtön a legelején? Tetszik tudni, szakszerűen, nagy erőkkel, stb. Mert akkor a rendőrség valóban gőzerővel tenné a rendet?

***

Emlékeztetőül: A kerületi rendőrkapitány a decemberi közmeghallgatáson megjelent ugyan, de a neki címzett kérdésekre nem válaszolt. Később írásban is megtagadta a választ több kérdésre is azzal az indokkal, hogy azok provokatívak. A Kormányhivatal az ügyben nem találta magát illetékesnek. A fideszes vezetésű önkormányzat 20 + 14 milliós támoga- tást szavazott meg a rendőrség munkájának támogatására. A pénz felhasználásáról még nincsenek pontos információk. A lakók várják, hogy mikor lesz lakossági fórum a közbiz- tonság kérdésében. (via Új7 2019 fb-csoport)

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr6614662411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása