A mi Erzsébetvárosunk

718. Rosszkedvünk tele

2017. november 08. - amier

Lassan itt a tél, mostanra több mint egy hónap telt el az őszi, október 3-i „bulinegyedes” képviselő-testületi ülés óta, ahol a fideszes és jobbikos módosító indítványok alapján döntés született egy majdan kiírandó, egész kerületre kiterjedő népszavazásról. A vita akkor megtörtént, döntés megszületett. Csak épp a záróra-kérdésben nem történt semmi.

kosz_klauzal2016-5.jpg

Azóta a népszavazásról semmi hír, illetve de, van hír: a polgármester tájékoztatása szerint a népszavazási kezdeményezést hárman is megtámadták. A bíróságnak meg november végéig van határideje, hogy döntését meghozza az ügyben... (Csak egy kérdés: mi van, ha addig még 3-an – vagy ki tudja mennyien – megint kifogást emelnek? Majd újra? Meddig húzható mindez, tessék mondani?)

Azoknak, akik esetleg nincsenek teljesen képben – azaz, hogy miképpen is telnek a lakók mindennapjai Belső-Erzsébetvárosban – itt egy írás a mai Népszavából: A város, amely sohasem alszik. Tessék elolvasni, de most szólok, nem vidám. Nagyon nem.

A probléma gyökerét érintő záróra-kérdésben végül semmilyen döntés sem született. Ehelyett feltalálták a spanyolviaszt: népszavazást kezdeményeztek. Ez az (idő)húzás egyedül a politikai túlélésről szól. Mind jogilag, mind morálisan erősen kétséges eszköz a népszavazás ott, ahol egy teljes kerület szavazhatna arról, hogy a városrész egyharmadának sérülhetnek-e az alkotmányos jogai. Ha a népszavazás érvénytelen lenne, az önkormányzat széttárhatná a karját és levehetné a napirendről az egységes záróra kérdését. (Garai Dóra / Népszava)

Rosszkedvünk tele közeledik. Aztán majd tavasza…

***

Az október 3-i vitában a szocialista frakció világossá tette: annak ellenére, hogy egy éve gyűjti az MSZP az aláírásokat annak érdekében, hogy a lakosságot, az érintett társashá- zakat bevonva szigorítsák differenciáltan a vendéglátóhelyek nyitva tartását, az eredeti előterjesztésben az éjféli zárás bevezetését támogatta. A határozati javaslatokat módosító fideszes és jobbikos indítványok egyike sem tartalmazta azt a konkrétumot, hogy a javasolt népszavazás alkalmával mi lesz az a konkrét mondat, miről kell/kellene majd szavaznia a kerület lakosainak.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr5913206075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása