A mi Erzsébetvárosunk

696. Azonnali intézkedést!

2017. szeptember 03. - amier

Az elmúlt évek során Erzsébetvárosban kialakult "bulinegyed" okozta problémák megoldása érdekében konkrét javaslatot nyújtottunk be a kerület vezetésének, egyben azonnali Képviselő-testületi ülés összehívását kértük. Az előterjesztés azt a célt szolgálja, hogy elmozdulva a holtpontról a döntéshozó Képviselő-testület a kerület lakosságával közösen haladéktalanul kezdje meg konszolidálni a kerületben élők és a kerületben dolgozók, tisztességesen működő vállalkozók számára mára már tarthatatlanná vált helyzetet. A javasolt cselekvési tervünk célja az, hogy az itt élők pihenéshez való jogát helyreállítsuk, egyben megóvjuk azt, ami értékes.

klauzal_dob1.jpg

Az erzsébetvárosi szocialisták 2010-ig vezette kerület rendelete az itt élők számára adta meg a jogot annak eldöntésére, hogy a lakóházukban, illetve a szomszéd épületben milyen feltételekkel üzemelhet kocsma, étterem, kávéház, zenés szórakozóhely. Akkor ez jól működött, hiszen a döntés joga a lakóházban élők kezében volt. Ez a rendelet 2011-ig volt érvényben. Ezt a rendeletet a 2010-2014 közötti kerületvezetés 2011-ben a szocialista képviselők tiltakozása ellenére eltörölte.

Az elmúlt években a Szocialista Párt képviselői Képviselő-testületi üléseken, bizottsági üléseken több alkalommal felszólaltak az egyre eldurvuló helyzet kezelése érdekében.

2016 októberétől a kerületben az MSZP Erzsébetvárosi Szervezete hitelesített aláíróíveken gyűjti az itt élők támogatását annak érdekében, hogy első lépésként a lakók kapják vissza azt a jogukat, hogy eldönthessék, hogy a lakóházukban működő vendéglátó egységek milyen feltételekkel és milyen nyitvatartási idővel működhetnek.

A beadott előterjesztésünkben emellett leírtuk, hogy a kialakult probléma tömeget több oldalról kell elkezdeni megoldani:

  1. A kerületi szocialisták határozottan kiállnak amellett, hogy a nyitvatartási idők és működési feltételek meghatározása – a lakók vétójoga kerüljön visszaállításra, annak érdekében, hogy a pihenéshez való alkotmányos jogot szabályozással rendeleti úton biztosítva legyen. A rendeleti szabályozás mellett annak végrehajtása folyamatosan ellenőrzés alatt legyen.
  2. A „bulinegyed” éjszakánként sokezres tömeget termel az utcákra, parkokba. Ez a problémakör környezeti, köztisztasági, közegészségügyi problémák sorát állítja elő. Határozottan kiállunk amellett, hogy a nyitvatartás korlátozásán túl a kerület kapjon pénzügyi támogatást e problémakör megoldásához a Fővárostól és az Államtól – közvécék felújításához, telepítéséhez, folyamatos szemételtakarításhoz, a parkok és az utca, a lakóházak bejárati kapuinak tisztántartásához. Határozottan javasoljuk a dohányzással kapcsolatos törvényi szabályozás módosítását is annak érdekében, hogy a szórakozóhelyekről az utcára kiálló és dohányzó tömeg füstje és hangoskodása ne zavarhassa a lakóházakban élők nyugalmát.
  3. A kerületünkbe látogató sok tízezres tömeg magával hozza a bűnözést is, de közbiztonsági kockázatot jelentenek az alkoholtól gátlásaikat vesztett turisták tömege is. Az erzsébetvárosi szocialisták régóta kérik, mostantól pedig követeljük, hogy a kerületünkben a szabályaink, törvényeink ellen vétők ne ússzák meg felelősségre vonás nélkül. Az ellenőrzéshez kerüljön megerősítésre a Rendőrség, a Rendészeti Igazgatóság, a Hatósági Iroda, a kerületi Polgárőr szervezeteink, az ehhez szüksége pénzügyi támogatást pedig a Főváros és az Állam biztosítsa bevallott 6,6 milliárdos adóforintokból.
    Álláspontunk világos és határozott, a „bulinegyed” okozta problémák megszüntetése érdekében azonnali intézkedésekre van szükség, az Önkormányzatban, a Fővárosban és Parlamentben egyaránt.

Az  előterjesztésének teljes szövege itt olvasható.

Devosa Gábor, Dr. Kispál Tibor, Németh Gábor 
önkormányzati képviselők, az MSZP-frakció tagjai

Megj.: A fenti írás tegnap rövid időn belül lekerült a ÉE-csoport fb-oldaláról. Szerettem volna a javaslatot megosztani a csoport tagjaival és kikérni véleményüket, de sajnos a javaslatcsomagunk – amit a testület elé kívánunk terjeszteni – le lett tiltva az oldalról. Sajnálom, hogy mint a csoport tagja nem élhettem ezzel a lehetőséggel. (Devosa Gábor)

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr912801224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.09.03. 19:27:43

A meglévő jogszabályokat kellene betartatni, nem új korlátozásokat hozni. Például nem kellene a rendőrség helyett kidobókra bízni az utcai rendfenntartást, ellenőrizni kell a működési engedélyben szereplő maximális vendégszámot, ellenőrizni kell a nyugtaadást, lekapcsolni a drogkereskedőket és felszámolni a prostitúciót...
süti beállítások módosítása