A mi Erzsébetvárosunk

Hutyra Ferenc utca 6/8.

2016. szeptember 09. - amier

A 8. számú telekre még 1871-ben építettek egy földszintes, klasszicista lakóházat Lohr János terve szerint. A megrendelő Stern Mór lókereskedő és neje, Nobel Rozália volt. Ennek lebontása után épült fel a ma itt álló háromemeletes eklektikus lakóház, melynek tervezőjéről, építőjéről és megrendelőjéről ugyan semmilyen adatot nem őriz a Fővárosi Levéltár, de az oromdíszen látható az építés éve: 1899.

hutyra6_8-1.jpg

hutyra6_8-2.jpg

hutyra6_8-3.jpg

Ami még tudható: 1883-tól egészen 1898-ig az ingatlan – akkor még két külön Amazon utcai házszám alatt – Nobel Károly kereskedő és családja tulajdonában volt, tőlük 1899-ben vásárolta meg Mendelsohn I. Gyula, aki 1908-ig birtokolta (1905-ben vonták össze a két telket, azóta szerepel egy házszám alatt). Tőle – a már egészen biztosan álló házat – Gélyi Ármin Gyula, a Hazai Villamossági Rt. igazgatósági tagja és neje vásárolta meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr811690063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása