A mi Erzsébetvárosunk

552. Hetes körzet (2)

2016. június 26. - amier

Pár éve a Rózsák téri piacot a Fidesz hozta létre mondván, a környékbeli (?) őstermelők itt árulhatják terményeiket. Most meg – amikor soksok pénzért felújították a Klauzál-téri vásárcsarnokot, ahol szinte alig akad vásárló (de árus sem igazán), merthogy igencsak magasra „sikeredett” a bérleti díj – fogják magukat, és minden további nélkül bezárják a Rózsák téri piacot, csakhogy a nép – tetszik, vagy nem tetszik – menjen a Klauzál térre!

rozsak_piac2.jpgrozsak_piac3.jpg

Ennyi volt. A piac hűlt helye a Rózsák terén...

Ez akár még rendben is lehetne (nincs, de ezt most hagyjuk), ha azokat, akik a Rózsák terén árultak és vásároltak megfelelően tájékoztatták volna. Mert ez valahogy a nagy kapkodásban elmaradt, még az önkormányzati képviselők sem tudtak semmit a piac megszűnéséről, Sokan kérdezik, miért nincs valamilyen, bármilyen tájékoztatás az ilyen, sokakat érintő döntések előtt? (Gergely József: én is csak kérdem, arrafelé a képviselőt véletlenül nem úgy hívják, mint a polgármestert? Ő sem tájékoztat senkit?)

Szilágyi Attila

***

A Magyar Piac Szövetkezet és Erzsébetváros Önkormányzata összefogásával még 2012 augusztusában nyílt meg a Rózsák téri Szent Erzsébet-plébániatemplom mellett a szom- bati gazdapiac, ahol hazai ős- és kistermelők portékáiból válogathattak az arra járók.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr648844966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása