A mi Erzsébetvárosunk

544. Még mindig Király utca

2016. június 01. - amier

Bő egy hete itt ezen a blogon (is) szóba került a Király utcai lakások eladása körüli ramazuri. Kerüljön már szóba megint. Így aztán most még egyszer – és persze nem utoljára – leírom a Központi Nyomozó Főügyészség ügyészeinek, hátha hivatalból tesznek valamit: annak idején a Kúria azért ítélte el az önkormányzat értékbecslőjét, mert 12 évvel ezelőtt a Király utca 15. sz. épületnél bruttó 187. 500 Ft-ra becsülte a lakás négyzetméter árat, és ez az ügyészség szerint nem a valós forgalmi értéket tükrözte.

Az önkormányzat 12 évvel később ennél kevesebbre becsülte ugyanott a négyzetméter árakat úgy, hogy közben felújították a mellette lévő Gozsdu udvart. Ja, és ugyanez a helyzet a Király utca 21-nél is, ahol meg – szintén 12 évvel ezelőtt – magasabbra becsülte az értékeket, mint most az önkormányzat becslője.

Aki még nem olvasta bosszankodásom apropóját, annak ide linkelem: “Köztisztviselő vagyok, nem kutya” – interjú a VII. kerületi bérlakásbiznisz miatt kirúgott jogásszal.

A táblázat, amellyel a cikkben szereplő Németh Márton 2016 áprilisában megkereste az Átlátszót, külön itt nézhető meg.

P.s.: És hogy el ne feledjem itt is megemlíteni, véletlenül a Király MP Kft. ügyvezetője és tulajdonosa az a Hoffmann László ügyvéd volt, aki 2006. július 15-én az erzsébetvárosi ingatlanügyekben a feljelentést tette. Hoffmann után a Kft. vezetői és tulajdonosai családtagjai, rokonai voltak. Időközben Hoffmann feleségével Vattamány Zsolt megbízási szerződést is kötött jogi ügyekre vonatkozóan a kerület nevében, miközben a családi céggel az önkormányzat (a helyiségbérlet miatt) perben állt. Az pedig a Hunvald-per tárgyalásán előkerült telefonlehallgatási jegyzőkönyvekből derült ki, hogy a Hoffmann család a Hunvald-perben gyanúsítottból nagyhírtelen a vád koronatanújává lett Nagy György vállalkozóval is együttműködött.

Hunvald György

***

A Fővárosi Önkormányzat tagadja a felelősségét a VII. kerületi bérlakásügy- ben - Az erzsébetvárosi bérlakásbizniszről szóló cikkünk megjelenése előtt megkerestük kérdéseinkkel a VII. kerületi és a Fővárosi Önkormányzatot is, ám egyikük sem reagált. Néhány nappal később megjelent az interjúnk azzal a jogásszal, aki felfigyelt az ügyre, és miután jelezte a visszásságokat a feletteseinek, kirúgták a Főpolgármesteri Hivatalból. A cikk megjelenését követően néhány órával megérkezett a Fővárosi Önkormányzat válasza a korábbi kérdéseinkre. A VII. kerületi Önkormányzat válaszát még mindig várjuk a május 13-án elküldött kérdéseinkre. (Átlátszó)

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr38768230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása