A mi Erzsébetvárosunk

541. Király utca - röviden

2016. május 23. - amier

Hétfő van, amit nagyon utálok – így aztán csak röviden. Röviden, mert a Hunval-blogon már tegnap megíródott ugyanez a téma - ami konkrétan a Király utcában manapság zajló adok-veszekről szól - de ennek ellenére illik itt is megemlékezni minderről. Mégis csak Király utca meg Erzsébetváros. Tehát: az Átlátszó írta meg még a múlt héten, hogy mindenki hatalmas meglepetésére bérlakásbiznisz zajlik a VII. kerületben, és hogy így százmilliós kár érhette az önkormányzatot. Az Átlátszó ától-cetig kivesézte a témát – főleg a már itt is többször emlegetett Király MP Kft.-re kihegyezve – tessék náluk elolvasni.

kiraly_utca2.jpg

Azt azért itt is megemlíteném, hogy már 2013-ban Gergely József és dr. Kispál Tibor önkormányzati képviselők (ill. az MSZP Demokrácia Központja) hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt feljelentést tett Vattamány Zsolt (és sokan mások) ellen, elsősorban a már fentebb Király MP Kft. körüli furcsaságok miatt. (Amit aztán végül a VI. kerületi Rendőrkapitányság gazdaságvédelmi alosztálya 2014 szeptemberében elkaszált.)

Dokumentumok a Hunvald-blogról:

A történet különben egy Király utcai üzlethelyiség, annak nem fizető korábbi bérlője (a Hunvald-perben finoman szólva is erősen érintett ügyvéd), majd egykori cégének mai érdekeltségei körül forog. Van egy olyan érzésem, hogy ezt a filmet ("...eladták a fél Király utcát") én már láttam valahol. Kíváncsi vagyok, most is ugyanaz lesz e a vége…

Payns

***

Ha a kerületen múlt volna, semmi nem került volna nyilvánosságra az ügyekről, ugyanis a bérlakások elidegenítésre kijelöléséről és bérlőknek való eladásáról Erzsébetváros nyilvános jegyzőkönyveiben nem szerepelnek értékelhető adatok. A döntések általában zárt üléseken születtek, amelyeknek nem nyilvános a jegyzőkönyve. A zárt üléseken meghozott határozatok ugyan elérhetőek, de nem tartalmaznak a lakásokkal kapcsolatos konkrét információkat. (via – Átlátszó)

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr478741918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása