A mi Erzsébetvárosunk

Bethlen Gábor tér 3.

2015. július 12. - amier

Rákosi Jakab és neje megrendelésére Reiner Dezső műépítész tervezte, 1928/29-ben épült eklektikus bérpalota. A kivitelező Wellisch Tibor volt. A kétudvaros épület hét emeletével és mintegy száz lakásával a főváros legnagyobb háború előtt épült bérháza, amely például a Gellért-hegyről nézve is jól láthatóan kiemelkedik a környezetéből.

bethlen_t3-1.jpg

bethlen_t3-2.jpg

Az épület tetején a II. világháború alatt néhány férőhelyes betonbunkert építettek, ahonnan az egész környező várost tűz alatt tudták tartani. A bunker ma is megvan. A ház István utca felé néző sarkán működött 1929-1937 között a Bethlen téri Színház, helyét később a Bethlen mozi, majd 1997-től a Közép-Európa Táncszínház vette át.

bethlen_t3-3.jpg

A járdán két botlatókő (stolperstein) látható Band Sándor (1884-1944) és Kertész Tivadar (1900-1942) emlékére, egykori lakhelyük bejárata előtt. A botlatóköveket Gunter Demnig német szobrászművésznek a nemzetiszocializmus áldozatai előtt tisztelgő akciósorozata keretén belül helyezték el. Magyarországon a művész 2007. április 27-én helyezte el az első követ, Budapesten, a Ráday utca 5. szám előtt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr237328438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása