1880 körül épült kétemeletes eklektikus lakóház. Az eredetileg földszintes házra 1890-ben az akkori tulajdonos, Kirschenbaum Keresztély épített két emeletet, egyúttal az udvar felé is jelentősen kibővítette tulajdonát. 1894-ben újabb átépítésekre került sor – ekkor az Első Magyar Villamosvilágítási Gyár Rt. megrendelésére.
Amikor az Egger-család tagjai által 1887-ben alapított Első Magyar Villamosvilágítási Gyár Rt. Huszár utca 7. sz. alatt működő gyárépülete szűknek bizonyult, 1889-ben megszerezték a szomszédos Munkás utca 12-16. számú házakat. Csakhamar azonban ezek az épületek is kevésnek bizonyultak, Eggerék 1901-ben továbbléptek, a gyár Újpestre költözött. Helyét előbb egy cipőgyár, majd 1910-től a Haggenmacher Kőbányai és Budafoki Sörgyárak Részvénytársaság foglalta el, akik ide költöztették városi főraktárukat, sőt, 1935-1937 közt, immár Dreher-Haggenmacher Első Magyar Részvénysörfőzde Részvénytársaságként egyesítették az épületeket.