A mi Erzsébetvárosunk

417. Szolgálati izéke 4.

2015. június 14. - amier

03.jpgNo, kéremszépen, óriási tisztelettel. Olyan rég – még áprilisban – írtuk utolsó izékénket arról az eszement ötletünkről, hogy ide a blogra felvisszük a kerület összes utcáját, házát, terét. Merthogy a legelején olyan jó ötletnek látszott. Aha, tényleg az, csak éppen baromi sok munka (és idő) feltenni a több ezer tételt ide a blogra fotóstól, szövegestől, mindenestől. De ha már elkezdtük, akkor csináljuk, haladunk is – szépen, lassacskán...

Most legutoljára például azt a Kertész utcai házat raktuk fel, melyben földszintjén – a Dob utca sarkán – működött egykoron a többek által kedvelt, és azóta százszor is visszasírt Gyuribácsi (kis)vendéglője… (Ezt az fb-oldalunkon meg is osztottuk, mostantól, amikor egy-egy érdekesebb házzal végzünk azzal ugyanezt fogjuk tenni. Hátha érdekel valakit...)

kertesz33_gy1.jpg

kertesz33_gy2.jpg

kertesz33_gy3.jpg

Ez ugyan már csak a 2.0 változat, de akkor is...

De hogy ne csak a szót szaporítsuk: a már elkészült teljes utcákon (Akácfa utcától a Cserhát utcáig, és a Károly krt, Holló utca, stb…) kívül gyakorlatilag mára már belekap- tunk majd minden utcába, van ahol még csak 1-2 ház, de olyan is van már, ahol legalább a fele elkészült – tessék szemelgetni közöttük.

***

Legfelül, jobb oldalra a blogleírás alá beillesztettük az Utcák, házak, terek szövegű linket, erre kattintva már lehet nézegetni azokat a házakat, utcákat, amelyekkel eddig elkészültünk. Most már ugyan kezd alakulni, de még nem túl sok, de isten bizony igyekszünk, folyamatosan bővítjük a listát, és egyszer tán’ még a végére is érünk.

a Szerk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr197543268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása