A mi Erzsébetvárosunk

342. Bűnügyi statisztika

2015. január 12. - amier

06.jpgHa valakinek még nem tűnt volna fel, akár az otthontérkép blogról is megtudhatja, hogy Budapesten meglehetősen sok a bűncselekmény. A statisztika helyett használt összesítés azonban erősen félrevezető — miként mindig félrevezető eredményeket ad, amikor a statisztikákat összesítésekkel helyettesítik.

Mivel nem férhetek hozzá az adatok megbízhatóságának mérőszámaihoz (a bejelentések arányának becsléseihez), fogalmam sincs, mik lehetnek a helyes számok. Az azonban jól látható, hogy az összesítésben csak a bejelentett bűncselekmények szerepelnek, ami olyan, mintha a jéghegyek össztömegét csúcsaik eloszlásából próbálnánk „becsülni”.

bulinegyed2.jpg

Ebből a „kriminális” összesítésből úgy tűnik, hogy a főváros belső kerületei a bűn melegágyai, és a közbiztonság kifelé haladva fokozatosan javul — a XVI. kerületben kevesebb mint százada a VI. kerületben mért csúcsnak. Gyanús ez a nagy különbség. Ismétlem: nem ismerem a helyes becsléshez szükséges adatokat. Így hát közzéteszem személyes tapasztalatomat — ki-ki tegye hozzájuk a magáét!

  1. Mintegy harminc évig a város közepe táján (Újlipótvárosban, illetve a Sasadon) laktam, és ezalatt négy lakásbetörést kellett megérnem. Mindegyiket bejelentettük; a tetteseket egyszer fogták el — a szomszédok, akik észrevették, hogy nyitva a lakás ajtaja.
  2. Munkahelyem belső Zuglóban, a Stefánián volt és van. A biciklit, amivel járok, nem vihetem be az épületbe, hanem az előkertben a rácsos tárolóhoz kell kössem. Először 2012. december 23-án lopták el — kellemes karácsonyt! Nem jelentettem be.
  3. Tavaly kiköltöztem Zugló legkülső, a XV. kerülettel határos részére, hogy együtt éljek a Nővel, akit szeretek. Idén ellopták a kertből a molnárkocsinkat — nem jelentettük be. Aztán ellopták a kertből a biciklimet — nem jelentettük be. Azután a fajlagosan 3. legtöbb bejelentett bűncselekménnyel szomorkodó VIII. kerületben Halottak napján egy közértben ellopták a táskámat. Benne volt minden okmányom, tehát azt be kellett jelenteni. A biciklikulcs is benne volt, márpedig a járművet hétvégére kivételesen bent hagytam az intézetben. Mire kerítettem valakit, hogy vágja le róla a zárat, már ellopták azt is — nem jelentettem be. Érzek én itt valamiféle tendenciát…

Miért is nem jelentjük be a bűneseteket? Mert nem látjuk értelmét. Ha mégis felbuzog bennünk az állampolgári kötelesség, a rendőrök megpróbálnak lebeszélni róla, elmagya- rázva, hogy mindössze azt érjük el vele, hogy három hónap múlva küldenek nekünk egy levelet azzal, hogy a tettes kilétét nem sikerült kideríteni, ezért a nyomozást lezárták. Azt persze megértik, hogy az okmányok hiányát be akarjuk jelenteni, de az erre szolgáló űrlapon a lehetséges válaszok között a bűncselekmény nem szerepel; azt külön be kell írni. Automatikus válaszként szerepel, hogy nem kívánok „elveszett” okmányaim után nyomoztatni; ezt külön módosítani kell igenre, hogy de, akarok. Ezek után mindenhol, már az okmányirodában is szigorúan különbséget tesznek aközött, hogy (az automatikus válaszokat elfogadva) bejelentettem-e okmányaim eltűnést, vagy feljelentettem-e az ismeretlen tettest.

bulinegyed1.jpg

A rendőrökön persze nincs mit hibáztatni: az ő kezüket teljesen megköti a jogalkalmazás hazai gyakorlata. Éppen úgy, ahogyan nekem nincs kedvem bejelenteni (mert minek?) a rendőrnek sincs kedve elkapni és bíróság elé állítani az elkövetőt. (Mert minek?) Valós történet jön, célzatos betoldás vagy szépítgetés nélkül:

N.N., az ifjú anya hazafelé tologatta kisgyermekét, a nagyobbacska pedig mellettük biciklizett. Ahogy odaértek a ház utcára nyíló erkélyéhez, átemelte annak korlátján a gyerekkocsit és a biciklit is (de sok bicikli van ebben az írásban!), megkerülték a sarkot, és a túloldalt nyíló kapun bementek. Mire beértek a lakásba, a gyerekkocsit és a biciklit már el is lopták. Bejelentették az ügyet, majd másnap elmentek a bizományiba új gyerekkocsit venni. Az első, amit megpillantottak a sajátjuk volt — még a gyerek sapkája is benne maradt. Boldogan szaladtak vissza a rendőrségre, hogy hohó, a biziben meg kell legyenek az eladó adatai! Meg is voltak; a rendőrök kiszálltak a feltételezett elkövetőhöz, és már a folyosón a lakás ajtaja mellé támasztva megtalálták a biciklit. A lakásban pedig ott volt maga az eladó, akit nagyon nehezemre esik máshogy, mint tolvajként emlegetni. Nos, nem: esély se volt arra, hogy vádat emelhessenek ellene. Kijelentette, hogy a biciklihez semmi köze, azt biztosan odatámasztotta valaki. A gyerekkocsit pedig előző este nyerte a kocsmában kártyán egy ismeretlentől, akiről nem tud személyleírást adni. A rendőrök pedixépen elmagyarázták N.N.-éknek, hogy hasonló esetekben a bíróságok sorozatban mentik fel a vádlottakat „bizonyíték hiányában”. Ezzel a történetnek vége.

Hát ugye az együtt ellopott gyerekkocsi és bicikli független utakon-módokon egy nap alatt egy helyre kerülésének esélye meglehetősen csekély, és ez a nagyon kis szám alig néhány konkrét adat ismeretében jól számolható — kényesebb ízlésű bíráxámára többféle módon is becsülhető. Nagy-Britanniában a közvetett bizonyítékokon alapuló vádat a bíróságnak el kell fogadnia, ha az elkövetés valószínűsége 99,99 %-nál nagyobb. De Magyarország nem jogállam.

Fügedi Ubul

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr957064169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása