Mármint idegen nyelvet nálunk, Magyarországon. Olvastam, hogy a kormány nehezíteni akarja az idegen nyelv tanulásának lehetőségét. Azt tudjuk, hogy az európai országok között mélyen az átlag alatt vagyunk az idegen nyelvismeretében. Mivel a magyar erősen eltér az európai nyelvek többségétől, segíteni, ösztönözni kellene a második, netán harmadik nyelv tanulási lehetőségét.
Ehelyett be akarják vezetni, hogy a felsőfokú tanulásnak már előfeltétele legyen az idegen nyelv ismerete. Ma a diploma megszerzésnek feltétele a nyelvvizsga, nagyon sokaknak ez is nehezen vehető akadály. A nyelvtanulás sokak számára bevált módja a kéttannyelvű iskola. Itt a nulladik évben csak nyelv és informatika tanulás van, majd a gimnáziumi szokásos négy évben a tantárgyak többségét idegen nyelven tanítják. Sikeres emelt szintű érettségi egyúttal legalább középfokú nyelvvizsgát is jelent.
Ezúttal sem egyeztettek a szakmai szervezetekkel (Móricz-Sabján Simon / Népszabadság)
Most szigorítani akarják a kéttannyelvű iskolák működési feltételeit. Többek között olyan feltételeket írnak elő, amik teljesítése nem az iskolától függ. Például ne csökkenhessen az iskolát kezdők száma nyolcvan százalék alá az érettségiig. De az élet nem ilyen egyszerű. Például valamelyik gyerek a nulladik év után rájön, ő nem ilyet akar. Vagy elköltöznek az iskola környékéről és másutt tanul tovább.
Azt is elő akarják írni, hogy 90 százaléknak kötelező a középfokú nyelvvizsga megszerzése. És ha valaki nem tudja vagy nem akarja? Ugyanis a középfokú nyelvvizsgához emelt szintű érettségi kell, amire az érettségire jelentkezőt nem lehet kötelezni.
A napokban újabb nehezítést tervezett a kormány: a nyelvtanításhoz kötelező lesz a magyar pedagógiai diploma. Tehát egy angol anyanyelvű, cambridgei diplomás tanárnak meg kellene szerezni egy magyarországi egyetem diplomáját is. Ez az ötlet – az anyanyelvi tanárok kizárása – nem csak a kéttannyelvűekre vonatkozna, hanem áltanos követelmény minden iskolánál.
Csak kérdem: hogyan lesz így több idegen nyelvet tudó magyar?
Gergely József