A mi Erzsébetvárosunk

159. Módosítgatják

2014. június 02. - amier

04.jpgIgen, az önkormányzati törvényeket. A Fidesz ugyanis aggódik Budapestért, hogy veszélyben lesz ősszel esetleg a kétharmaduk. Mivel tisztességes szabályokkal az országgyűlésben sem lenne ekkora többségük, átszabják az önkormányzati törvényt, a választási törvényt és a helyi képviselőkről szóló törvényt.

 Álságos dumával 23 képviselő tiszteletdíjának megtakarításáról beszélnek, meg eggyel kevesebb szavazólapról, miközben lerabolják az egész országot, államosították többek között az egészségügyet, az oktatást. Ezekből évente százmilliárdokat vettek ki. (Érdemes lenne arról is írni, hogy csak ez a kettő mit jelent nekünk, gyerekeinknek, unokáinknak. Mert ezt szó nélkül vette tudomásul a nagy többség.)

Néhány változásról írunk, megjegyezve, hogy ez a tervezet alapján történik. Mint tudjuk, zárószavazásnál komplett új szövegeket szoktak benyomni, ez még előttünk van. A Fidesz július elején akarja főpolgármester jelöltjét megnevezni, addigra akarják lezárni a módosítást. Arról már olvashattunk, hogy egy leendő erzsébetvárosi fővárosi képviselő 43 ezer választót képvisel, míg egy belvárosi képviselő – Rogán hazája – 21 ezer választó képviseletében szavaz majd. Mindkét szavazat ugyanannyit ér.

gergely1.jpg

„Bevált módszer” volt tavasszal, a kamupártok, kamujelöltek indulásának ösztönzése. Ezzel is megosztva, esetenként megtévesztve a Fidesz ellen szavazó választókat. Most csökkentik a polgármester jelöléshez szükséges aláírások számát, virágozzék 100 virág.  

Eddig a fővárosi közgyűlésben az egyes pártokra adott szavazatok arányában voltak képviselők, mostantól a vesztes polgármester jelölteknek lesz vigaszdíj a főváros. De akkor van ez a lehetőség, ha a pártja legalább 12 kerületben indít jelöltet. Ezt a feltételt leginkább a Fidesz teljesíti, hiszen nekik senkivel nem kell együttműködni. Nehezítik a szükséges ellenzéki összefogást, hiszen a két feltétel ellentmondásos.

Jelenleg összeférhetetlen a képviselőséggel, ha egy iskolaigazgató vagy egy egészségügyi intézmény igazgatója nyer a választáson. Most, hogy az iskolákat, egészségügyi intézményeket államosították – tehát ezeket az igazgatókat fideszes főnökeik (iskoláknál a KLIK) utasíthatják – megszűnik az összeférhetetlen állapot.

Ennyit most, még visszatérünk az elfogadott törvény ismeretében.

Gergely József

***

Osztva-szorozva, gyököt vonva (forrás: HVG)

A fideszes javaslat szerint csak az kaphat a pártlistákról bekerülő 9 kompenzációs mandátumból, amely párt legalább 12 kerületben polgármester-jelöltet is indít. Viszont így az MSZP, az Együtt-PM és a DK nem tudja úgy felosztani egymást közt a 23 kerületet, hogy ne induljanak egymás ellen – ne üssék ki egymás polgármester-jelöltjét –, de azért mindenkinek legyen 12 kerülete (tehát állíthasson kompenzációs listát). Ráadásul a főpolgármester-jelölt után is jár kompenzációs szavazat, ám csak akkor, ha a jelölt vezeti az adott párt listáját. Tehát, ha az egyik párt jelöltjét a másik kettő csak támogatja, akkor őket nem kompenzálják a főpolgármester után.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr566260257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása