Talleyrand, a köpönyegforgatás nagymestere – nem mellékesen napóleoni idők francia diplomáciájának kiemelkedő alakja, aki az 1789. évi forradalom kirobbanásától egészen Lajos Fülöp uralkodásának időszakáig meghatározó szerepet töltött be a párizsi politikai életben – 1838. május 17-én halt meg. A mindig kiszámíthatatlan politikusról ekkor mondta egyik tisztelője: "Ezzel vajon mit akar elérni?" (Egy másik változat szerint bon mot-ként terjedt: „Talleyrand meghalt? Csak nem? Érdekes volna megtudni, hogy mit akar ezzel?”)

Ez arról jutott eszembe, hogy tegnap este Bajkai István az Egyenes Beszédben elmondta, hogy hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentette Niedermüller Pétert. Méghozzá egy olyan – négy Király utcai ingatlannal kapcsolatos – 9,7 milliárd forint kötbérrel járó szerződés miatt, amelyet még alpolgármesterként 2017-ben ő készített elő, és az előző városvezetés kötött meg 2019-ben, közvetlenül az önkormányzati választás előtt.

Nézve, hallgatva az ATV felvételét – és véletlenül sem párhuzamot vonva Talleyrand és Bajkai között – nem értettem, hogy a fenti tények ismeretében: „Ezzel vajon mit akar elérni?”

Megj.: Az összesen 9,7 milliárd forintos kötbér többszörösen meghaladja az ingatlanok vételárát. Vattamányék tavaly 2,6 milliárdos árban állapodtak meg a három házért és a játszótérért. Az ügyben tehát az előző vezetés, vagy – uram bocsá’ – maga Bajkai úr vehető elő; lásd előző poszt.

*

Talleyrand (1754-1838), teljes nevén Charles-Maurice de Talleyrand-Périgord, a francia forradalom idején – amikor épp menekülnie kellett – előbb Londonba, majd Amerikába utazott. A jakobinusok bukása után térhetett csak vissza hazájába (1795-ben), ahol az új kormány (Direktórium) is rögtön szolgálatába fogadta. És bár senki nem bízott benne, mégis külügyminiszternek nevezték ki. A hír hallatán a mindig szenvtelen és nyugodt Talleyrand sírva ölelgette barátait: „A hely a miénk! Most azután óriási vagyont kell szerezni, óriási vagyont…”

Tervét tökéletesen kivitelezte, „befolyásolhatóságának” híre 1798-ban nagy nyilvános- ságot kapott. Ekkor egy amerikai küldöttség érkezett Párizsba, ahol kéréseik gyorsabb teljesítéséért Talleyrand egy kis „édességet” kért. A küldöttség felháborodása egészen az amerikai kongresszusig eljutott és a sajtó XYZ-ügyként ismertette a botrányt. Talleyrand természetesen mindent tagadott, azonban senki nem hitt neki. Végül a finom diplomá- ciai érzékkel nem rendelkező amerikaiak is belátták tévedésüket, és ezt követően már beépítették költségvetésükbe az „édesség” tételt...