A Nagykörúton túl, a 71. szám alatt nyitotta meg kapuit 1903-ban a Király Színház ott, ahol előzőleg a Somossy Orfeum egy évadig működött. A színház igazgatói tisztségét Rákosi Szidi fia, Beöthy László töltötte be. A Király Színház első sikerét a János vitéz bemutatásá- val aratta 1904-ben, Kacsóh Pongrácz zenéjével, Bakonyi Károly szövegkönyvével, Heltai Jenő verseivel és Fedák Sári címszerepésével.
A színház fénykorát az 1910-es években érte el. A legjelentősebb zeneműveket Huszka, Lehár, Szirmai, Jakobi és Kálmán Imre szerezték. A Csárdáskirálynő és több más operett innen indult világhódító útjára. A színház műsorán szerepeltek Offenbach, Leó Fali és Oscar Strauss művei is. Beöthy 1925-ben lemondott igazgatói tisztségéről, ettől kezdve a színház hanyatlásnak indult. 1936-ban bezárták, s ezután az épület egyik részét lebontot- ták (1941), másik, kisebb részét átépítették. A Király Színház helyén álló épület falán elhelyezett emléktáblát Honthy Hanna avatta fel 1973-ban. Az épületben ma az UTE vívó szakosztály működik.