A mi Erzsébetvárosunk

Király utca 17.

2015. április 03. - amier

Az 1865/66 körül épült – eredetileg egyemeletes – romantikus lakóház a Király utca és a Holló utca (Holló u. 17.) sarkán. A második emeletet 1873-ban Pán József építette a házra Tafler Izsák megrendelésére. Az épület Holló utcai aljába először 1902-ben Werner Mór nyitott egy jó nevű kisvendéglőt. De valaha itt működött a Debreceni Kisvendéglő, majd hosszú időn át az Al Amir nevű török vendéglő is. Mostanra ez lett a Noir et L'or.

kiraly17-2.jpg

kiraly17-3.jpg

A Király utca és a Holló utca sarka hosszú ideig török uralom alatt állt, ám miután Pestet elárasztották a kebabbüfék, az ún. elit isztambuli vonalnak – melynek az itteni étterem volt talán a legismertebb képviselője – befellegzett. Talán logikusabb lett volna, ha itt is egy olcsóbb árfekvésű, félcsillagos falatozó nyílik, ám – ahogy a helyiek mondották – lett egy puccos étterem, hogy a baklavás kilencvenes éveket végképp eltörölje. A névadásból sznobságra következtethetünk, bár az is igaz, hogy "fekete és arany"-nak inkább bányász- településeken volt szokás nevezni az előkelő vendéglőt – úgy harminc évvel ezelőtt...

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr747337512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása