„Mindent örökítsetek meg, szedjétek össze a filmeket, szedjétek össze a tanúkat, mert egyszer eljön majd a nap, amikor feláll valami rohadék, és azt mondja, hogy mindez meg sem történt.” (Eisenhower a holokausztról)
Eljött a holokausztot masszívan tagadó Mahmúd Ahmadinedzsád volt iráni elnök. Azért jött el, mert több mint félmillió „saját" zsidónk kiirtása után háromnegyed évszázaddal meghívtuk, hogy kiemelt vendégként tartson nekünk előadást a „Nemzetinek", „Közszol- gálatinak" és „Egyetemnek" csúfolt, közpénzzabáló műintézményben.
Tudjátok, ez az a szervezet, amely felfalta a fél Orczy-kertet. Most költöztetik ki a külön neki emelt épületekből a Magyar Természettudományi Múzeumot, hogy a helyén lehessen az "egyetem" fedett lőtere — nehogy már két megállót utaznia kelljen egy kis puffogtatásért a nemzetes uraknak!
Igenis, meg kell tanulnunk különbséget tenni a fontos és a fontatlan dolgok között. A múzeum nem fontos, a puffogtatás fontos. A népirtás nem fontos, a külső elismerés fontos. Ezért aztán bármely országnak, illetve bármely ország bármely politikusának a talpát hajlandóak vagyunk fényesre nyalni, ha akár csak egy félmondatban is elismerően nyilatkozik rólunk és népünk kis gömböcéről.
Amikor 2010-ben Ahmadinedzsád (még funkcióban) hevesen kirohant az ENSZ-ben a "cionista rezsim" ellen, a magyar delegátus — másokkal együtt — tiltakozása jeléül kivonult a teremből. Azóta új idők járják, mindkét országban új politikai vezetőkkel. Ezért Ahmadinedzsád is hajlandó fátylat borítani a múltra, és bizony elmegy ő bárhova, ahová hívják — akár még hozzánk is. Az iráni sajtó meg is emlékezik arról, hogy Deli Gergely, az ún. egyetem vezetője együtt pózol vele.
Ez a rohadékok egymásra találásának pozitív (hm) összegű játszmája.
Fügedi Ubul
