A mi Erzsébetvárosunk

313. Egy cégvásárlásról

2014. november 16. - amier

07.jpgOlvastam, hogy Dunakeszin van egy vasúti kocsik gyártásával foglalkozó cég. Többségi német tulajdonosát kivásárolta az állam. Most a – többnyire ott dolgozó – kistulajdonosok következnek. Eddig teljesen szokványos történetről van szó. De! A német tulajdonos több milliárd forintot kapott a tulajdonáért, miközben a cégnek nincs megrendelése, nincs vagyona.

A nagy kérdés: miért ért meg a kormánynak 2,1 milliárdot az üres cég többségi tulajdona? A német lepődött meg a legjobban a magyar állam bőkezűségén.

cegvasarlas1.jpg

A kistulajdonosoktól el akarják venni a döntéshozatali részvételt, majd kisöpörni őket a cégtől. Közben egy állami hivatal – nem csak a nagykövetek feladata lett az üzletszerzés – szerzett spanyol megrendelést. Azonban a spanyolok elhúztak, amikor meglátták a lerobbant és hiányos felszereltségű vállalatot. (Fotó: Fekete András)

Miközben költhetnénk a négymillió mérhetetlenül szegény ember érdekében, miközben tényleg kellene a magyar gyártás és export, érthetetlen, hogy kinek és miért érte meg ez az üzlet. Amire az olvasó gondol, azt én feltételezni sem merem.

Gergely József

312. Önkormányzati pillanat 9.

08.jpgTegnapelőtt délután, 3 órától rendkívüli képviselő-testületi üléssel "újra beindult" a helyi politikai döntéshozás vérkeringése Erzsébetvárosban. Napirendre került többek között a 2014. évi költségvetés módosítása, az építményadóról szóló rendelet módosítása, és a Polgármesteri Hivatal SZMSZ módosítása.

Döntés született:
- A 2014. évi költségvetési rendelet módosításáról.
- A testület elfogadta az építményadó inflációt követő emelését azzal az ellenzéki módosító indítvánnyal, hogy a befolyó többletforrást a szociális támogatások, társasházi támogatások, köztisztaság növelésére fordítja.
- A nemzetiségi önkormányzatok együttműködési megállapodása elfogadásra került. Felvetésemre a polgármester megígérte, hogy a nemzetiségi önkormányzatok érdemi, kulturális munkáját hatékonyabb támogatás kialakításával fogja támogatni Erzsébetváros Önkormányzata.

onkormi_gorbe.jpg

- "Fiatal tehetségek támogatása" előterjesztésben a pályázó életkor határa 25 évre emelkedett, az év végéig folyamatosan még megpályázható támogatás felső határa 300 ezer forint.
- Verebélyné Gacsal Éva a házi segítségnyújtási szolgálat szakmai vezetője kapja az Erzsébetváros Szociális Szakembere díjat.

Kispál Tibor, önkormányzati képviselő

***

Minderről Szücs Balázs a következőket írta a nemrégiben elemzett fb-oldalán: Szerdán volt a második testületi ülés, ahol sikerült több komoly eredményt elérni! A legfontosabb döntés az építményadó inflációt követő emelése volt. (Ez a lakosságot nem érinti.)

… Ellenzéki módosító javaslatomat megszavazta a testület, miszerint 2016-ig nem emeljük ezt az adót, valamint elkötelezte magát az önkormányzat, hogy az emelésből származó növekményt (várhatóan mintegy 80-90 milliót) szociális kiadásokra (segélyek), társasházi felújítási alapra, valamint a köztisztaság növelésére fordítja. Módosítóm indoklásában kifejtettem, hogy a vállalkozások számára kiszámíthatóságot, a választók felé pedig a nagyobb átláthatóságot kell biztosítani!

311. Ártatlanság vélelme?

01.jpgOlvastam, hogy Varga Mihály miniszter nem menti fel Vida Ildikót elnöki tisztéből, mert jár neki az ártatlanság vélelme. Egyetértek a miniszter úrral, de érdemes a részletekbe menni. Az egyik legfontosabb közintézmény vezetője ellen gyanú merül fel korrupció ügyben. Próbálják maszatolni, sőt Vida elnök asszony bevállalta, hogy vizsgálatot is tart.

Lehet, hogy igaza van, bár erősen bűzlik a dolog. De a NAV-val kapcsolatos bizalom romokban hever, és ez nem változik, amíg nincs érdemi vizsgálat. Azt pedig a gyanúba kevert nem végezheti.

vida3.jpg

Másrészt: nagyon fontos az ártatlanság vélelem, hiszen csak jogerős bírói döntés mondhat valakit bűnösnek. De a Fidesz nem volt ennyire kényes, amikor nem hozzájuk kötődő emberekről volt szó. Amikor a jobbos sajtó hírére elrendeltek nyomozást, már akkor bűnösként kezeltek sokakat. Azóta többségüknél már jogerősen döntés szögezi le, hogy bűncselekmény hiányában ártatlanok. De ez a döntés már nem segít kerékbetört életükön, a rossz hírbe hozásukról. (Fotó: nyugat.hu)

Gergely József

310. Körbenéztünk 1.

02.jpgJóreggelt. Egy hónapja, hogy lezajlott az önkormányzati választás. Mint korábban írtuk, az ellenzéki összefogás színeiben 7 ellenzéki képviselő jutott be az új képviselőtestületbe. Azt is írtuk, hogy szerintünk jó ötletnek látszik megnézni ennek a hét képviselőnek a fb-oldalát, hogy ők mit tapasztaltak, láttak a kerületben, az önkormányzatban ezidő alatt, és hogy ezekből mit osztottak meg a választóikkal.

Csapjunk is rügvöst a lovak közé, nézzük részletesebben, hogy ki mit csinált a fészbukon az elmúlt egy hónapban!

fb_nemeth1.jpgNémeth Gábor János (01. TEVK)

Első bejegyzés: 2014. április 18., tagja a Klauzália és a Demokratikus Koalíció Erzsébetváros, Terézváros csoportnak. 276 ismerős.

Németh Gábornak még nincs közszereplői, politikusi oldala, csak személyes profilja. Itt az utolsó bejegyzés szeptember 20-i, előtte a sokat emlegetett "Hunvald-vándorkiállítás”-ról került fel az oldalra egy "nyár végi anziksz”. A másik, a kerülethez (választáshoz) kapcsolódó bejegyzést egy ismerőse írta szeptember 13-án, miszerint „mókás dolog szombat reggeli kómában arra eszmélni a Király utca közepén, hogy a kis arcoddal van tele a fél környék”.

Az önkormányzat honlapja szerint Németh Gábor a Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottság tagja. A kerülettel, önkormányzattal foglalkozó bejegyzést nem találtunk.

fb_kovermoni1.jpgUjvári-Kövér Mónika (02. TEVK)

Ujvári-Kövér Mónikának szintén nincs közszereplői, politikusi oldala, csak személyes profilja, ezen az első bejegyzés 2011. július 19-én született. Tagja a Kék szalaggal a demokráciánkért... és a Parlagfű- és más pollenallergiások Magyarországon csoportnak. 789 ismerős.

Hogy a profilon mi van, arról fogalmunk sincs, azt csak ismerősök láthatják. Mindenesetre így meglehetősen nehézkes lehet a fészbukon keresztül kapcsolatot tartani a választókkal.

Persze ha mindenkit ismer a választókerületben, és mindenkivel nap-mint-nap találkozik, akkor erre tényleg nincs is szükség… Az önkormányzat honlapja szerint a Városüzemel- tetési Bizottság elnöke.

fb_kispal.jpgdr. Kispál Tibor (04. TEVK)

Csatlakozott a Facebookhoz: 2010. április 15-én, a NAVégre!, a Politikai Csatatér és a Politikai vitafórum csoportok tagja. 2322 ismerős, 331 kedvelés.

Facebook-oldala azért érdekes, mert van neki személyes adatlapja is, meg úgynevezett közszereplői, "like” oldala is, de a kettő között semmi különbség sincs, egyikről oszt meg a másikra és fordítva.

Utolsó bejegyzése november 10-ei, ebből mindenki megtudhatta, hogy Gabikától megvonták a szót, rettegj népjólét!” Előtte egy nappal arról tájékoztatta olvasóit, hogy A Cseh nemzet fácánjai megúszták. Most akkor Lázár kire fog lövöldözni? Munkaidőben...” Nem mellékesen ő a kis képecskék nagy tudója.

Az utolsó, kimondottan az önkormányzati eseményekkel kapcsolatos bejegyzését október 13-án posztolta, amikor megköszönte támogatóinak a támogatást. A Pénzügyi és Kerület- fejlesztési Bizottság tagja és Szociális és egészségügyi tanácsnok.

Molnár István (06. TEVK)

Nincs se ilyen, se olyan oldala, de lehet, hogy csak mi nem találtuk… Az önkormányzat honlapja szerint a Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottság tagja és Pénzügyi tanácsnok.

fb_nagyandi.jpgNagy Andrea (10. TEVK)

Első bejegyzés: 2007. május, tagja a Hayabusa Fan Club, a Citadella Motoros Találkozó és a Anya atus bernus szilvi csoportnak. 328 ismerős.

Nagy Andreának sincs még közszereplői, politikusi oldala, csak személyes profilja. Itt az utolsó két bejegyzés november 10-i, az egyik egy bánatosszemű kutyakép, a másik a mostani tüntetésekkel foglakozó cikk. Az utolsó, kimondottan az önkormányzati eseményekkel (választással) kapcsolatos bejegyzését október 12-én, 21:49-kor posztolta, amikor ő is mindenkinek megköszönte a támogatást.

Az önkormányzat honlapja szerint a Városüzemeltetési Bizottság tagja és Vállalkozásfejlesztési tanácsnok. Kerülettel, önkormányzattal foglalkozó bejegyzést a választás óta nem találtunk.

fb_devosa.jpgDevosa Gábor (kompenzációs listáról)

Első bejegyzés: 1997. december (!), aztán hosszabb szünet, egészen 2010. január 15-ig. Egyedül a Hét Olajfa csoportnak tagja. 864 ismerős, 20 személy követi.

Neki sincs közszereplői, politikusi oldala, csak személyes profilja. Itt az utolsó bejegyzés november 6-i, egy Magyar Narancs cikket (A kormány kinézte az épületet, a diákokat gyorsan szétzavarták) posztolt ki. Előtte november 5-én az Orbán-közeli céghálóról tett fel egy írást az oldalra.

Ezt megelőzően, november 3-án a kerülethez (választáshoz) kapcsolódóan megosztotta kedvenc képét az elmúlt önkormányzati kampányból. Az önkormányzat honlapja szerint „feltöltés alatt áll”, annyi azonban kiderült, hogy Művelődési, Kulturális és Szociális Bizottság tagja. Önkormányzattal foglalkozó bejegyzést a választás óta nála sem találtunk.

fb_szucs.jpgSzücs Balázs (kompenzációs listáról)

Csatlakozott a Facebookhoz: 2014. november 2. Azon kevesek közé tartozik, akiknek van személyes profilja és közszereplői, politikusi oldala is. Profilja szerint tagja a WHIPPET WORLD, a Külföldi magyarok hírei, a Városligeti kutyások és a Los Angeles-i Magyarok csoportoknak. Közszereplői, politikusi oldalán 363 kedvelés található.

Mi ez utóbbival foglalkozunk részletesebben. Itt majdnem minden nap posztol, általános politikai témákról oszt meg bejegyzéseket, illetve pártjának eseményeit, rendezvényeit hirdeti.

Ő az egyetlen, aki beszámolt például a pár nappal korábbi Művelődési, Kulturális és Szociális bizottság első, alakuló üléséről. A Művelődési, Kulturális és Szociális Bizottság tagja és Egyházügyi és civil szervezeti tanácsnok.

Dr. Oláh Lajosnak, a kerület ogy. képviselőjének fb-oldalaival kicsit később foglalkozunk, de mivel neki honlapja is van, azt addig bátran tessék itt nézegetni

***

Nos, van még hová fejlődni... Persze csak ha komolyan gondolták azokat a kritikákat, amiket az önkormányzat addigi kommunikációjáról kritikaként megfogalmaztak a választási kampányban. (Nézgelődés lezárva november 11-én, délután 4-kor.)

309. Körbenézünk az fb-n

Lassan egy hónapja lesz, hogy lezajlott az önkormányzati választás. A demokratikus ellenzéki összefogás – csakúgy, mint az országgyűlési választáson – valamivel több szavazatot szerzett a kerületben, mint a Fidesz, így az új képviselőtestületbe 7 ellenzéki, összefogásos képviselő jutott be. Az önkormányzat honlapja szerint a bizottságok is megalakultak. Vezetőstül, tagostul, mindenestül.

fb1.jpg

Jó ötletnek látszik (szerintünk), hogy a közeljövőben megnézzük mind a hét képviselőnek az fb-oldalát (már ha van egyátalán), hogy mit tapasztaltak, láttak a kerületben és az önkormányzatban ezidő alatt. És hogy ezekből mit osztottak meg a kerület lakóival, a választóikkal. Biztos nem lesz minden tanulság nélkül való… Alkalomadtán természetesen a kerület ogy. képviselőjének, dr. Oláh Lajosnak az oldalát is megnézzük, hogy ő mit látott, tapasztalt, intézett a kerületben tavaszi megválasztása óta.

***

A web2 korszakában már röhejesnek tűnő telefon- és email-kampányokhoz szokott politikusaink lassanként azért már alkalmazkodnak a trendekhez. De azért bőven akadnak köztük egy- és félpontnullások is. Meg olyanok is, akik a választás után már nagy ívben tesznek a választóikra. No, de majd meglátjuk...

a Szerk.

308. Rózsa Milán

Gyász: elhunyt Rózsa Milán. 26 éves volt az aktivista, barátai szerint öngyilkos lett. A Magyar Narancs vele készült interjúja itt olvasható, ha emlékezni szeretnének rá.

rozsa_milan1.jpg

"Milán egy igazszívű ember volt, aki mindent megtett azokért az ügyekért, amikben hitt. Félelmet nem ismerő igazságérzete mindennél előre valóbb volt. Szemelyében a magyarországi aktivizmus egyik legértékesebb, és sokunk számára egyik legjobb barátunk távozott" - írták.

307. Kurrah, Berreh, Harrach*

Ha tiszteletlen kívánnék lenni, azt mondanám, hogy az öreg szigorúpéternek teljesen elment a maradék esze is! Persze nem akarok az lenni, csak éppen erősen furcsállom, hogy a sehol sem létező vagy mérhető KDNP már megint bele akar ugatni a mindennapi életünkbe, és meg kívánja mondani, mit csinálhatunk és mit nem csinálhatunk vasárnap. Hogy hogyhogy?

harrach.jpg

Egyik billeg, másik Harrach (Hírnarancs)

Még csütörtökön jelentette be Harrach Péter a kisebbik kormánypárt sajtótájékoztatóján, hogy a kormány megtárgyalta és támogatja azt a törvényjavaslatot, amely a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozná. Mert mi a vasárnap a KDNP szerint? Pihenőidő, azaz “… olyan szabadnap, amelyen a családi együttlétre nyitva álló rövid időt nem kurtítja még a vásárlással eltöltött idő is.”

Icipicit ellentmond Harach bejelentésének, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint akkor, amikor minden ötödik ember vasárnap intézi a vásárlást, nem túl okos dolog korlátozni ezt, arról nem is beszélve, hogy  nem vagyunk még olyan gazdag ország, hogy ez legyen az elsőszámú kérdés. Aztán, hogy a bohózat teljesebb legyen, a bejelentést követően már a minisztérium is jelezte:

A kormány tárgyalt a KDNP javaslatáról, de döntés csak azután születhet, miután meghallgatták a boltosok és a szakszervezetek véleményét is.

Én azzal ugyan rendben lennék, hogy a KDNP-sek vasárnap nem mehetnek be a boltokba, vagy hogy vasárnap nincs KDNP, mindenesetre minderről imígyen szóla Zarahu… a Hírnarancs:

Erre mondják, hogy anyám, borogass! De hagyjuk az álszenteket, hagyjuk az aljas indokból nyomatott demagógiát, felőlünk nyugodtan becsuk- hatják a boltokat vasárnap. Ezen a héten például szombaton voltak becsukva, mire vasárnap tömegek támadták le arcukon elvonási tünetekkel az üzleteket. Meg van az is, hogy elég sokan ebben az országban szó szerint élnek egyik napról a másikra, szombaton apa elmegy segíteni a kőművesnek, hoz öt rugót estére, s abból lesz a vasárnapi ebéd – eztán a kisboltból, tripla áron. Persze ez csak ugyanolyan demagógia, mint a habzsi-dőzsiző tőkés. És azt még meg sem kérdeztük, hogy a vasárnapi munkaszünet növeli-e avagy csökkenti majd az árufeltöltő fizuját?

Egy 2011-es kutatás szerint a magyarok 48 százaléka, azaz 1,9 millió család vásárol vasárnap is. A mindennapi életünkbe beleavatkozni kívánó törvényt egyébként a fél KDNP nyújtotta be közösen, azaz:

  • Semjén Zsolt
  • Harrach Péter
  • Latorczai János
  • Rétvári Bence
  • Mórig József Attila
  • Aradszki András
  • Soltész Miklós
  • Hoffmann Rózsa
  • Vejkey Imre
  • Simicskó István

Jegyezzük meg a nevüket 2018-ig.

*A "Kurrah, Berreh és Harrach" féle finom utalás a Hírnarancson eddig az év szövege!

***

Ja, és még egy jó hír: Deutsch Tamás szerint a nemzeti konzultáció a világháló használa- táról szól majd. Beleborzongok a gondolatba, hogy eddig enélkül kellett élnünk…

Devosa Gábor, önkormányzati képviselő

306. Ülőkék szétcincálva

05.jpgIdén májusban adták át az Almássy teret, és a Madách térhez viszonyítva bizony nem is lett rossz a végeredmény. A térkövek ugyan itt is rondák, de jóval több a zöld, és a színes tetejű, puha felületű ülőkék is egész jól néznek ki. Illetve, csak néztek ki. Merthogy… Már júliusban szóba került itt a blogon, hogy az alig használatba vett téren rögtön elkezdték szétcincálni ezeknek az ovális ülőkéknek a tetejét borító burkolatot valakik.

És azóta a helyzet csak fokozódott, gyakorlatilag egyetlen ép darabot nem találni, mára már majdnem mindet megtépkedték, szétszedték ismeretlenek. Kár értük. (Szerk.: és fene a kezét annak, aki ilyet csinál. HD-s térfigyelő-kamerák? Superközpont? Akármi?...)

almassy_ter20140712-2.jpg

almassy_ter20140712-3.jpg

Viszont a kialakult helyzetre netántán valamit reagálni kellene. Esetleg meg lehetne próbálni a tér őrzését oly módon átalakítani, hogy ne csak a kerítésen belül figyeljenek a közteresek, hanem itt, közvetlenül előtte is. (A Városüzemeltetési iroda tájékosztatása szerint 07-21 tart nyitva a tér, a zárást közterület felügyelők végzik. Az Almássy tér "újratervezésére” anno a Platinium Group Kft.-t kérte fel az önkormányzat. Az átépítésre eredetileg bruttó 180 millió forintot terveztek be, ez végül 190,2 millió forint lett.)

Devosa Gábor, önkormányzati képviselő

305. Konzultálunk, konzultálgatunk

06.jpgIgen, megint róla van szó, a Tompikáról. Kicsit fura, kicsit buta, de mindenki őt szereti. Ugye emlékszünk rá? A legváratlanabb pillanatokban jelenik meg az ajtóban, és boldogan jelenti be: Megjöttünk a Tompika! Itt van Tompika tótát enni! És nem vicc, tényleg a Fidesz nethuszárja, Deutsch Tamás (@dajcstomi, mozgalmi nevén Tompika) lesz felelős a legújabb, az internettel kapcsolatos nemzeti konzultációért.

És ez a fentebb említett úr már itt is van, a konzultációról is konzultálni akar, és sokakat, nagyon sokakat be kíván vonni a konzultációról való konzultációba. Minderről péntek este a Duna tv-csatorna Közbeszéd című műsorában beszélt.

deutsch_500.gif

Elmondása szerint az alábbi csoportokra számít:

  • internetszolgáltatók
  • nagy multicégek
  • közepes- és kisvállalatok
  • pékek
  • internetfelhasználók
  • internetfelhasználó pékek
  • szakmai és társadalmi szervezetek
  • azok a pékek, akik nem használnak internetet
  • valamint a közélet politikán kívüli szereplői

Azt ismerik, amikor három nemzeti konzultáció bemegy a kocsmába? (via MTI - 444.hu)

Valaki most már azért tényleg kitűzhetné a vészvillogót Dajcstamásra...

***

Közben Tompika szaladgál, és kiabál lelkesen: Nyál! Kicsi görbe nyál! Bácsinak a szájából kiesett a nyála! Tompika belebonyolódik a nyálba jóakaratúlag! (Mi pedig ezúton is újra meg újra elnézést kérünk a L'art pour L'art társulattól, a Vastyúktól és külön a Besenyő családtól. Bocsánat. Bocsánat. Bocsánat.)

304. Segítünk konzultálni

Önnek 1 új üzenete érkezett

"Nem vagyunk kommunisták, a néppel együtt akarunk kormányozni." – mondta ma reggel az állami rádióban Orbán Viktor, és visszavonta az internetadót, merthogy azt nem lehet bevezetni.. Aztán hozzátette: mármint ebben a formájában. Így aztán mi bizony gyanakszunk. Nagyon. Főleg, hogy a miniszterelnök úr ismét konzultálna a nemzettel.

netado_hetker3.jpg

Ezt megelőzően – két tüntetés után – kissé megkésve a kormány is kíváncsi volt, mit gondolnak az emberek a netadóról. Mint arról – többek között – a HVG is beszámolt, egy telefonos közvélemény- kutatás során többektől azt kérdezték, hogy mi a véleményük az aktuális politikai helyzet- ről, illetve az internetadóról, és az az elleni tiltakozásokról, az adó maximalizálásáról. Segítünk. Itt egy vélemény a Klauzál téri Fidesz iroda és pártszékház falán. Ha már mindenáron konzultálni akarnak velünk...

***

Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója Facebook-oldalán jelentette be, hogy a Fidesz nethuszárjára, Deutsch Tamásra (@dajcstomi) bízták az internettel kapcsolatos nemzeti konzultáció tartalmi kérdéseit és az egyeztetések lebonyolítását. Fasza!

süti beállítások módosítása