A mi Erzsébetvárosunk

919. Kutyafuttató – sokadszor

2019. július 02. - amier

Tavaly ősszel a Klauzál téri kutyafuttatót – nem kevés pénzért – felújították, majd átadták. Akkor azt hittük, hogy egy jó ideig nem kerül szóba a futtató, minden rendben lesz – bár voltak jelek, hogy nem – de azért úgy ahogy, működik a kutyák és gazdáik kisebb-nagyobb örömére. Hát nem.

Voltak előjelek. Már az akkori megnyitás napján olvasható volt az első, nem túl hízelgő kutyás észrevétel:

A gyöngykavics helyett nagyszemű kavicsot tettek le, ami egyáltalán nem akadályozza meg az ásást. Az egész süpped, sem a kutyák nem élvezik, sem a gazdik. Az egyetlen előnye, hogy itt találkozhatnak a kutyák. A rejtett csapdáról, a csirkehálóról már írtam. Ha összefoglaljuk: hozzá nem értő emberek csinálták/tervezték az egészet.

Röviden: A csirkeháló és a kavics sem a Klauzál téren, sem máshol nem jött be. De az önkormányzat szerint majd csak lesz valahogy, tessék szépen örülni, hogy legalább van. (Itt van ehhez még egy hosszabb vélemény 2018 szeptemberéből a Klauzáliáról.) Most ugyanő megint írt. Ezt:

A Klauzál téri futtató újabb felújításon esett át.

 

Bocsánat, ha elégedetlennek tűnök, de itt egyetlen jó dolgot jó látni: hogy felszedték a veszélyes csirkehálót. Ahogyan látszik, a geotextil is távozott, de maradt a zúzott kő, ami már a felszínre is került (a tegnapi újranyitás óta) s bár ez talán kevésbé veszélyes, mint a háló, de okoz majd még problémákat. A süppedős-poros kavicsról (ami a kivitelezési tervben még gyöngykavics volt) ne is beszéljünk: élvezhetetlenné teszi a kutyafuttatót.

 

Komolyan kérdezem: mi értelme volt az őszi felújításnak, amikor az egy kifejezetten sz@r futtatót eredményezett, a mostani pedig egy mérsékelten sz@r állapotot fog állandósítani huszonpluszmillió forintból?

 

Nem hiszem el, hogy nem lehet kutyabarát futtatót kialakítani. Szeretném tudni: ki a felelős a tervezésért, a csapnivaló kivitelezésért, az engedélyezésért??? Bocs, én ennek az úgynevezett felújításnak nem tudok örülni, maximum felháborodni tudok.

Megj.: Egy hónapja részletesebben Moldován László is írt erről, Használhatatlanok az erzsébetvárosi kutyafuttatók! címmel.

Megannyi egyre jogosabbnak tűnő észrevétel és kérdés. Már csak válaszok kellenének. Ismét. Szégyen ez az egész.

dr. Kispál Tibor önkormányzati képviselő

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr1114923004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása