A mi Erzsébetvárosunk

894. Egy régi házzal kevesebb

2019. április 18. - amier

A Budapest téglái fb-oldalon találtam/olvastam, hogy a napokban elkezdték bontani a Rottenbiller utca 60. szám alatti egyudvaros, Hild József építette 12 tengelyes földszintes lakóházat. (Megj.: maga a bontás nem meglepetés, jó régóta volt rá engedély, csak hát…) 2015 nyarán, június 28-án délelőtt fél 11-kor még ilyen volt a ház:

rottenbiller60-2015.jpg

A bontásról készült képek pedig itt nézhetők meg.

A Damjanich utca torkolatával majdnem szemközt álló földszintes házat még 1844-ben Hild József tervezte/építette, egy pesti kereskedő, Halbauer János György megbízásából. Ezt követően többször is átépítették, bővítették az udvar felé í81866, 1871) – akkoriban még Terézváros, Erdősor 30/ címen. És bár nem volt a világ csodája – igen, én is tudom, hogy nem kell minden egyes lebontott régi ház után krokodilkönnyeket hullatni – azért azt csak megjegyezném, hogy ez a ház Középső-Erzsébetváros egyik legkorábbi háza volt, több mint százhetven évig állt itt, része volt a kerületnek és az utcának.

Hát most már nem lesz az, a belinkelt képek tanúsága szerint megszűnik létezni. Nem tudni mi épül a helyére, de hogy legalább öt- vagy hétemeletes lesz, az egészen bizonyos…

BBP

P.s.: A mellette álló telken már jóval korábban elkezdték bontani az eredetileg ott álló, 1872-ben Richtmann Mihály megrendelésére Schirmbrandt Antal építette lakóházat – anno a Garay téri üzletház elkészültéig itt a Rottenbiller utca három telkén (Rottenbiller utca 56., 58., 60.), illetve a telkeken álló házak udvaraiban működött az ideiglenesen piac. A piac megszűnte után a telkeken autóparkoló működött.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr5614773736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása