Az Európai Unió nevében annak parlamentje minősített többséggel megállapította, hogy Magyarország sorozatosan megszegi a demokratikus közélet és a jogállamiság normáit, az ún. uniós alapértékeket. Azóta számos szájból és változatban halljuk, hogy ez a szégyenletes helyzet némely magyarok hazaárulásának következménye. Egyetértek.
Egy rakat ilyent elolvasva (aki akar, rákereshet) kiderül, hogy a vádaskodók tömegesen tévesztenek célpontot. Ez bizony a magyar közoktatás gyengeségét jelzi, emiatt keverik össze a nálunk sajnálatosan nem oktatott filozófia két alapterületét: az ismeretelméletet (gnoszeológia) és a lételméletet (ontológia).
Amint ezek magyar neveiből kitetszik, a lételmélet azzal foglalkozik, hogy a dolgok hogyan vannak, az ismeretelmélet meg azzal, mit és hogyan tudunk (meg) róluk (van egy hosszú sorozatom A megismerés korlátairól, aki akarja, elmélyedhet benne).
A kategóriák keveréséből adódik a tévesen hazaárulózók alapvetése, hogy kis hazánkat azért ítélte el az Unió, mert az ezért hazaárulónak minősített polgártársaink igazat vála- szoltak a Sargentini-bizottság kérdéseire, és elmondták nekik, milyen messze haladtunk a jogállam felszámolásának útján (erről még hosszabb sorozatom van — Magyarország nem jogállam címmel). Ugyancsak tévesen minősítik hazaárulónak azokat a polgártár- sainkat, akik az Európai Tanácsban megszavazták a határozat tervezetét.
Nos, nem. Magyarországot nem azért ítélték el, mert valakik így informáltak valakiket. Magyarországot azért ítélték el, mert Magyarország vezetője az ő követőinek lelkes he- lyeslése közepette leépítette a demokratikus intézményeket és felszámolta a jogállamiság normáit. Ez valóban hazaárulás — olyannyira, hogy ha ezeket az embereket független bíróság elé állítanák, ott is csak formai-eljárási hibákba tudnának kapaszkodni. Egyáltalán nem véletlen, hogy most is ezt teszik.
Régi kedvencem nekem az erkölcstan; amikor filozófiát tanultam, magam is arra szakosodtam. De előtte négy évig tanultam az alapokat. Azokat el kell sajátítani, különben erkölcsi nézeteink alaptalanok maradnak.
*
Sztálin, Brezsnyev és Hruscsov utazik a vonaton Szibéria felé. A szerelvény lelassul, megáll és úgy marad. Tenni kell valamit. Sztálin feláll, kivégezteti a mozdonyvezetőt, a fűtőt, de még a kocsikísérőket is. Végrehajtják, de a vonat nem megy tovább, pedig terelnek oda új személyzetet.
Hruscsov feláll, és a szűzföldekre küldi dolgozni a mozdonyvezetőt, a fűtőt, de még a kocsikísérőket is. Végrehajtják, de a vonat nem megy tovább, pedig terelnek oda új személyzetet. Brezsnyev föláll, és behúzza a függönyöket. — Dülöngéljetek balra-jobbra, de egyszerre! — vezényel. — Bal! Jobb!
Olyan fegyelmezetten dülöngél mindenki, hogy beleremeg, majd zötykölődni kezd a kocsi. — Jó! — mosolyog elégedetten Brezsnyev. — Érzitek. hogy haladunk?
Fügedi Ubul