A mi Erzsébetvárosunk

685. Eltüntetni a húgyszagot

2017. augusztus 01. - amier

Tavaly többször szóba került itt is, hogy a körút Blaha Lujza tértől a Király utcáig húzódó 764 méteres szakaszán egyetlen nyilvános vécé sem működik. Persze a helyzet azóta sem változott, de hát miért is tette volna? Így most megint (és megint, és megint) egy már oly sokszor megénekelt örökzöld következik. Mert büdös a város, büdös a kerület. Húgyszagú.

A Város Mindenkié (AVM) csoport még tavaly ősszel indított el egy kampányt, idén pedig online aláírásgyűjtésbe kezdtek, többek közt olyan célokat megfogalmazva, hogy

  1. Budapesten legyen több közvécé;
  2. a biztosítandó illemhelyek száma legyen törvénybe foglalva.

Merthogy a másfél milliós Budapesten alig több mint 80 nyilvános vécé üzemel, azaz minden huszonötezredik budapestire jut egy közvécé. Ráadásul ezek között alig van ingyenesen is használható, sok pedig igen ramaty állapotban van.

Itt van pár hangulatos, tavalyi kép az önkormányzat ablakából is kitűnően látható zárt vécékről, melyek léte akkoriban kis időre némi értelmet kapott, köszönhetően a Kétfarkúék tevékenységének. (Ennek ellenére a mai napig ugyanígy néznek ki, füle botját sem mozdította senki, a kerület és a főváros egymásra mutogat…)

Most a Kétfarkú Kutyapárt – ők azok, akik tavaly nyáron már megpróbálták felhívni az illetékesek figyelmét a bezárt, nem működő körúti közvécékre – megoldaná, amit a főváros és a kerület vezetése nem akar: közösségi kezdeményezéssel eltüntetnék a húgyszagot Budapest és a kerület utcáiról. Ezt írják az oldalukon:

Sajnos nem tudunk építeni 70 közvécét (csak ezresével lehet kapni), de arra gondoltunk, lebeszéljük egy csomó szórakozóhellyel, hogy beengedjék az embereket vécére, akkor is, ha ott nem fogyasztanak. Ezekből pedig készül egy térkép, így akinek van ilyesmi igénye, könnyebben találhat majd magának vécét. Várjuk a felajánlásokat a holpisiljek@gmail.com emailre.

Az MKKP igyekszik jó példával előljárni, a mi kocsmánkba, ami a VII. kerületben van, a Garay tér 9. szám alatt, bárki bejöhet pisilni.

És bár ez nem oldja meg végleg a problémát, de addig is, amíg olyan vezetése lesz a fővárosnak és a kerületnek, akik ezzel is hajlandóak foglalkozni, átmenetileg megoldhatja a folyó ügyeket. Talán még Belső-Erzsébetvárosban is. (Persze, persze, tudom, hogy az itt lakóknak nem ez a legnagyobb problémájuk, de akkor is...)

Devosa Gábor, önkormányzati képviselő

***

Budapest kifejezetten közvécészegény város. Hogy pontosan mennyi nyilvános vécé van, azt senki sem tudja. A helyzet az, hogy kevés dologban értenek annyira egységesen egyet a budapestiek, mint abban, hogy több nyilvános vécé kellene a városba. Egy témába vágó reprezentatív kutatás szerint a megkérdezettek 85,5 százaléka szerint nincs elég nyilvános illemhely Budapesten, és 73,4 százalék szerint javulna a köztisztaság a városban a több közvécétől. A felmérés szerint a válaszadók 74,4 százaléka jobb megoldás híján már pisilt az utcán. (Index)

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr3712708846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása