A mi Erzsébetvárosunk

664. Pillanatkép - Akácfa utca

2017. május 30. - amier

Itt van a nyár, itt van végre! És úgy látszik, itt van közműépítési munkálatok ideje is, túrnak fúrnak, útfeltörnek mindenütt, amerre csak az ember szeme ellát. Autósforgalom elől lezárt útszakaszok, kerülőutak, dugó, kosz, por és káosz – most épp az Akácfa utcába. Mint a tegnap készült fotókon is látszik, jelenleg így fest az utca a Wesselényi utca sarkáról. Nem írok sokat hozzá, a képek önmagukért beszélnek. (Többet, nagyobb méretben feltettem a fészbukra is, ott aztán tényleg lehet bennük gyönyörködni!)

akacfa20170529-5.jpg

akacfa20170529-1.jpg

Rögtön az utca elején – a Dohány és Wesselényi utca közti szakaszon pár hete temették vissza a kiásott árkokat, majd  nem, nem leaszfaltozták! – felszórták az egészet zúzott kővel, murvával. Azóta is úgy van, mindenki legnagyobb örömére. Komolyan mondom, ha nem tudnám, hogy Budapest belvárosában vagyok, azt hinném, hogy egy vidéki bekötőút kissé trehány felújítási munkálatainak nyomait látom!

akacfa20170529-6.jpg

akacfa20170529-4.jpg

Kíváncsi lennék különben, hogy ezzel a vonzó kis ötlettel (lásd.: murva, kőzúzalék) mi volt a kivitelező célja, és mennyire volt elégedett ezzel a megoldással a megrendelő, azaz az ön- kormányzat. Az meg már csak ráadás – és így tényleg már mindenünk van – hogy mostanra a Wesselényi és a Dob utca közti szakasz is lezárva, feltúrva.

akacfa20170529-2.jpg

akacfa20170529-3.jpg

Csak kérdeném én is nagy tisztelettel: biztos, hogy mindezt így kell és csak így lehet végrehajtani? Biztos, hogy ezeket a valóban szükséges közműcseréket nem lehet ennél átgondoltabban tervezve, jobban elvégezni? Esetleg nem lehetne úgy megcsinálni az ilyen munkákat, hogy az itt lakó embereket ne szívassák a végtelenségig?

Erzsébetváros, én sem így szeretlek!

Devosa Gábor, önkormányzati képviselő

***

A 3. választókerület jelenlegi képviselője, Veres Zoltán a mostani Erzsébetváros újságban Előrelátó tervezés Erzsébetvárosban címmel arról értekezik, hogy „hatalmas változáson ment keresztül Erzsébetváros az elmúlt esztendőkben. A megújulás alapja az Erzsébet Terv Fejlesztési Program, mellyel évek óta mindenki számára látható fejlődést érünk el. A kerület minden pontján zajló fejlesztések gondos tervezés eredményei, és pontos ütemterv szerint haladnak.”  Hát nem tudom. Ha ezt így tervezték, azt kell mondanom: sikerült.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7212552247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása