A mi Erzsébetvárosunk

Hernád utca 23.

2017. április 22. - amier

Goszleth István fényképész és neje, szül.: Muzsik Józsa megrendelésére 1895 körül épült 3 emeletes eklektikus lakóház, ikerablakokkal egyedien tagolt téglaberakásos homlokzattal, az emeleti ablakok körül geometrikus díszítéssel. Eredeti terveket nem őriz a Fővárosi Levéltár, így nem tudni ki tervezte, építette és hogy pontosan mikor. Annyi azonban tud- ható, hogy a Fővárosi Közmunkák Tanácsa (FKT) 1895 és 1897 között kiadott hivatalos jelentése a kiválóbb fővárosi építkezések közé sorolta a házat.

hernad23-1.jpg

hernad23-2.jpg

Az 1920-as évek közepétől földszintjén működött Monath D. Dezső sütödéje, maga az ingatlan ekkor már Donáth Dávid és társai tulajdonában volt. A sütőüzem egészen 1961-ig működött, ekkor a helyiséget átépítették.

hernad23-3.jpg

Goszleth István (1850-1913), a századforduló neves fényképésze. 13 évesen került Doctor Albert, Kristóf tér 3. szám alatti műtermébe tanulónak. Előbb elsősegéd, majd üzletvezető volt, s végül 1883-ban átvette a műtermet.  35 évesen már egy nyolc alkalmazottat foglal- koztató cég tulajdonosa. Legismertebbek a színházzal kapcsolatos felvételei, melyeken a kor vezető színészeit, színésznőit örökítette meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr6912444935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása