A mi Erzsébetvárosunk

Hevesi Sándor tér 4. - színház

2017. március 10. - amier

Az eredetileg 1897-ben Lang Adolf által tervezett Magyar Színház kifejezetten szép, századfordulós épületét először 1914-ben építették át, Vágó László tervei alapján – ekkor még csak egy előcsarnokkal bővítették. Viszont amikor 1964-ben a metróépítés ürügyén ledózerolták a Nemzeti Színházat és ideiglenesen ide hozták a társulatot, jelentős bővítésre lett szükség. Ekkor csaknem teljesen lebontották, és Azbej Sándor tervei alapján átépítet- ték, két szinttel is megtoldva és modern stílusban újragondolva.

hevesi4-1.jpg

Ekkor kerül homlokzatára Illés Gyula 757 darabból álló Színház című pirogránit domborműve, belülre pedig, az előcsarnok márvány-mozaikjaként Barcsay Jenő alkotása és Kádár Béla freskói.

hevesi4-2.jpg

hevesi4-3.jpg

A főbejárati homlokzat baloldalán, fejmagasságban látható Hevesi Sándor emléktáblája, mely Grantner Jenő (1973.) alkotása. A vörösmárvány álló téglalap felső harmadán kb. 60 cm átmérőjű kör alakú bronz dombormű-portré, tábla felirata: "HEVESI SÁNDOR / 1873-1939 / A magyar színházi / kultúra kiemelkedő / egyénisége, a Nemzeti / Színház igazgatója / születése 100. / évfordulója emlékére. // Magyar / Színházművészeti / Szövetség / Budapest Főváros / VII. ker. Tanácsa".

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr9912327963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása