A mi Erzsébetvárosunk

Wesselényi utca 20/22.

2016. szeptember 16. - amier

A Kulturális Minisztérium egykori – manapság  Nemzeti Erőforrás Minisztérium – épülete a Kazinczy utca (Kazinczy u. 17/19.) sarkán. Az 1983-óta üres saroktelken és a mellette szintén ekkor lebontott ház (Wesselényi utca 22.) helyére az OTP Ingatlan Rt. 1995-ben építette fel a ma is látható hétemeletes irodaházát, melynek megvásárlása után a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma költözött az épületbe.

wess2022-1.jpg

wess2022-2.jpg

Helyén korábban két bérház állt: a Kazinczy utca 17/19. szám alatti saroktelken előbb egy Samalowsky Ferenc megrendelésére 1838-ban Hild József építette ház állt, amelynek udvarára 1867-ben állítatta fel Schön József gőzfavágó üzemét. Ezt az épületet – miután megvette – 1871/72-ben Mandl Károly kötélgyártó mester kétemeletesre átépíttette Pucher József építőmesterrel. Mandl halálát követően a ház lánya, Mandl Mária és férje Hölzl János tulajdona lett, akik 1902-ben adták el birtokukat Széchényi Jenőnek. Városrendészeti okok miatt 1983-ban bontották le.

A Wesselényi utca 22. szám alatt Steiner Simon szappanfőző háza állt, amelyhez Hild Károly terve szerint 1862-ben egy nyílt színnel bővítették, 1867-ben pedig Limburszky József tervei alapján felépítettek az udvaron egy szappangyárat. Szintén 1983-ban bontották le.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr5811711929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása