A mi Erzsébetvárosunk

Erzsébet körút 43/49. – Royal nagyszálló

2016. június 08. - amier

A Hársfa utcáig áthúzódó telekre (Hársfa u. 48/52.) a  Royal nagyszálloda Rt. megbízásá- ból Ray Rezső, az 1890-es évek eleje óta több neobarokk lakóépület alkotója tervei szerint 1895/96-ban épült fel az egykori Royal Nagyszálló, mely az 1896-os millenniumi világ- kiállítás vendégei számára készült.

erzsi4349-1.jpg

Az épület homlokzata barokkos, de Ray a tervezte lakóépületekhez képest eltérően. Míg az utóbbiakon – melyek nagyrészt előbb épültek – barokkos díszítőelemekben gazdag hom- lokzatokkal találkozunk, addig a szálloda hatalmas, három egységből álló homlokzata inkább arányaival és tömegképzésével, valamint homlokzatrendszerének főbb szerkezeti elemeivel idézi fel a barokkot. Ma Corinthia Grand Hotel Royal néven luxusszálló.

erzsi4349-3.jpg

erzsi4349-4.jpg

1896. május 10-én Eugene Dupont, a Lumiere cég ügynöke itt mutatta be Magyarországon a mozgóképet, majd 1915-ben dísztermében megnyitották a Royal Apolló mozit – az első magyar hangosfilmet, a Kék bálványt is itt mutatták be 1931-ben. Az épület 1944-ben nyilasházként működött, a mozi 1950 és 1990 között a Vörös Csillag, az 1990-es években az Apolló nevet viselte.

erzsi4349-5.jpg

erzsi4349-2.jpg

Royal nagyszálló szobrairól minden forrás csak annyit ír, hogy "Párizsból hozatták". A szállodai funkcióhoz passzoló témát, a négy évszakot jelenítik meg. Mára már csak az épülethomlokzat eredeti (a szobrokkal együtt), mögötte az épület többi részét elbontották. A több szakaszban, végül 2003-ban átadott új Royal vezetőinek érdekében állt, hogy az épület Hársfa utcára néző ablakai, valamint az ott kialakított gépkocsi parkoló miatt az utcának ezt a részét az ötcsillagos szálloda méltó környezetévé tegyék. A szállodából növényekkel díszített híd vezet a Hársfa utca túlsó oldalán létesített garázsépület felső szintjén helyet kapó konferenciateremhez.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr948789956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása