A mi Erzsébetvárosunk

502. Maga a sötétség

2016. január 30. - amier

Pár napja (is) volt egy beszélgetés Németh Szilárd Fidesz alelnökkel az ATV Startban. A téma a tervezett alaptörvény módosítás (majdnem alkotmánymódosítást írtam) helyzete. Németh többször elmondta, hogy „az ellenzéknek nem fontos a magyar nép biztonsága, a terrorizmus elleni harc”. Bombera Kriszta – szintén többször –, rámenősen próbálta kiszedni a jóemberből, hogy miért mondják, az ellenzékkel nem lehet tárgyalni?

nemeth_szilard1.jpg

A válaszokból látszott, hogy a Fidesznek nem a mi biztonságunk a cél, hanem amit az ellenzék állít: a teljhatalom megszerzése. Hiszen a „mi a terrorveszély?” kérdésre az volt a válasz, hogy „a párizsi merénylet (ami bekövetkezett és nem veszélyhelyzet!), meg a röszkei kerítésrongálás is ilyen”. Utóbbinál, ha a tervezett törvény már meglett volna, azonnal bevezethették volna a terrorveszély rendkívüli állapotot. „Nincs idő országgyűlést összehívni, mert azonnal cselekedni kell. Ezért kell a felhatalmazás. A felhatalmazás maga a törvény lenne”, ami nem egy konkrét esetre adott válasz.

A „tisztességes embereknek nincs félnivalójuk”, mondta, amivel az a probléma, hogy fideszék szokták megmondani, ki a tisztességes és ki nem. Meg „az ellenzéki képviselőknek nincs félnivalójuk, mert védi őket a mentelmi jog”. És a többi 9 és fél millió embert mi védi?

A menekülteket, mint potenciális terroristákat segítők a célkeresztbe kerülhetnek. Mint emlékszünk, nagyon sok civil szervezet és magánember segítette a menekülőket étellel, itallal, útbaigazítással. Már sok ezer embernél tartunk, akik az állam helyett voltak emberségesek. És rájuk mehetett volna a terrorelhárítás teljes apparátusa?

Ömlött a képernyőről a rémisztő sötétség. Ilyenek kezében van a hatalom. Meddig?

Gergely József

***

Ez meg itt egy frissebb beszélgetés az ATV Szabad szemmel című műsorából: Ön boldog, ha hazudik? – kérdezte nemes egyszerűséggel Schiffer Németh Szilárdtól, aki szerint az ellenzék legnagyobb problémája, hogy Magyarország miniszterelnökét Orbán Viktornak hívják. A műsor ezután néhány percig egészen szürreális fordulatot vett, amikor egyszerre beszélt Németh, Schiffer és Harangozó. Németh Szilárd egy újabb rövid, Harangozó Tamással vívott csörte után még kijelentette, hogy a két ellenzéki politikus mocskolt és hergelt a vita során. Tessék itt megnézni, nagyon tanulságos. (Megj.: Vajon hányas IQ-val lehet valaki a Fidesz alelnöke és rezsibiztosa?)

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr678333430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása